MTI
Belföld

Pintér Sándor: a korrupció elleni fellépésben töretlen a Belügyminisztérium elkötelezettsége

Pintér Sándor belügyminiszter szerint a korrupció elleni fellépésben töretlen a Belügyminisztérium elkötelezettsége – derül ki az MTI X. Integritás Kerekasztalról szóló tudósításából.

Az esemény a Nemzeti Korrupcióellenes Stratégia  legújabb fejleményeibe engedett betekintést. A belügyminiszter elmondta: még mindig az a cél, hogy átláthatóvá tegyék a közigazgatást. Itt a magas belső morállal rendelkező munkatársaknak kell a különböző kísértésekkel szemben ellenállónak bizonyulniuk.

Pintér kifejtette, hogy az elmúlt időszakban főként  a közigazgatást digitalizálták, hiszen ha kevesebbet érintkezik személyesen az ügyintéző és az ügyfél, akkor a korrupciós kísértés is csökkenni fog.

Gyarmathy Judit, a Kúria főtitkára arról beszélt, hogy 2011 óta  jelentős mértékben fejlesztették a korrupcióellenes eszköztárukat. Kovács László, a Közbeszerzési Hatóság elnöke külön kiemelte, hogy idén minden téren szigorításokat hajtottak végre. Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke azt közölte, hogy a jegybank idén megújította belső etikai kódexét.

Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke arról  számolt be, hogy idén mintegy 17,3 milliárd forintnyi bírságot szabtak ki. Elmondása szerint a bírságok 94 százaléka a versenykorlátozás érdekében történt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.