Belföld

Kiraboltak és megrugdostak egy 12 éves kislányt a tizenéves unokatestvérei

Kirabolta, majd sorsára hagyta 12 éves unokahúgát két kiskamasz Tatárszentgyörgyön. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a kislány anyukája mondta el nekik, hogy a boltba tartó kislányát megállította a két unokatestvére, majd a pénzét követelték, a kislány nem akarta odaadni nekik, ezért ellökték.

A fiúk két oldalról megrúgták a földre esett kislányt, átkutatták kabátzsebeit, majd elvették a bevásárlásra szánt 1 200 forintját.  Ezután elszaladtak a helyszínről, áldozatukat pedig a földön fekve sorsára hagyták.

A rendőröknek egyik fiú sem volt ismeretlen, többször kerültek már látókörükbe különböző bűncselekmények – lopás, testi sértés, rablás – elkövetése miatt. Több büntetőeljárást is indítottak ellenük, amelyeket életkoruk, mint büntethetőséget kizáró ok miatt rendre meg kellett szüntetni velük szemben a törvény miatt.

A fiúk korosodásával azonban a törvény ereje más irányt adott a rendőrök kezébe. A kiskamaszok betöltötték a 12. életévüket, a most elkövetett rablás miatt megindított büntetőeljárás lefolytatását pedig már nem zárja ki életkoruk.

A nyomozók a bejelentés másnapjának reggelén kopogtattak a 12 éves fiú tatárszentgyörgyi otthonában, elfogták és előállították a Dabasi Rendőrkapitányságra. Kihallgatásán a terhére rótt bűncselekményt részben beismerte. Állítása szerint még a társát is figyelmeztette: „Ne csináld, mert itt a kamera!”. Őrizetbe vétele után a rendőrök kezdeményezték letartóztatását, amit a bíróság elrendelt.

A 13 éves társa napokig szökésben volt, feltehetően rokonai segítségével bujkált a rendőrök elől. Elfogatóparancsot adtak ki ellene, mindenhol keresték, végül december elsején kora este kaptak jelzést arról, hogy merre lehet a gyerek.

A nagymamája tatárszentgyörgyi otthonában fogták el, miután az ablakon keresztül látták, hogy a fiú egy szekrény mögé rejtőzik. Ajtót nyitó nagyszülője hiába próbálta meggyőzni a rendőröket, hogy unokája nincs nála, a bútor mögül a kapitányságra vitték.

A fiú nem ismerte el a terhére rótt bűncselekményt, panaszt nem, de vallomást tett. Mindkét gyanúsított máshogy emlékszik a történtekre, és egymástól eltérően nyilatkoztak.

Az azóta letartóztatott 12 éves fiú, valamint az őrizetbe vett 13 éves unokatestvére ellen rablás  megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Dabasi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya, egyben kezdeményezték a 13 éves gyermek letartóztatását is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.