Belföld

Orbán Viktor egy 1940-es évekbeli darabra cserélte a tollát

Orbán Viktor Facebook-oldala
Orbán Viktor Facebook-oldala

Szűcs Tamás tolljavító három hete írt levelet Orbán Viktornak, mondván, hogy a kormányfő nagyjából 25 ezer forintba kerülő tolla nincs arányban azzal a reprezentatív környezettel, ahol a tollat használta, valamint a státuszával, ezért itt lenne az ideje egy elegánsabb, magyar gyártmányú darabot használnia, írja a Blikk.

A szakember volt a legjobban meglepve, amikor néhány napja megcsörrent a telefonja és közölték vele, a miniszterelnök kávézni várja őt.

Pár napom volt, hogy összeállítsam a szóba jöhető tollakat, amelyekből majd választhat. Némelyiket javítani is kellett, s csak indulás előtt vettem észre, hogy mind a tíz ujjam tintás, de ecettel sikerült eltüntetni a foltokat

– mondta a nagyváradi származású tolljavító a lapnak.

Elárulta azt is, hogy 017-ben elhunyt édesapja kívánságát teljesítette, aki szeretett volna tollat ajándékozni a kormányfőnek, de erre már nem volt lehetősége.

A Blikk szerint Orbán Viktor választása végül egy 1940-es évekbeli darabra esett, ami Magyarország első töltőtollgyártójáé, Turcsány Antalé volt, és amit Szűcs Tamás javított meg.

Orbán nem volt hálátlan, cserében odaadta Szűcsnek a már korábban említett Parkert, amivel eddig aláírta a kormányrendeleteket, mondván a mester

ne csak hozzon, vigyen is.

A tolljavító szakember a Blikknek kifejtette: természetesen vigyáz majd az Orbántól kapott tollra, de nem tartja majd különösebben kiemelt helyen, hiszen nem kötődik annyira a tárgyakhoz, viszont a fiára szeretné majd hagyni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik