Belföld

Érdi gyilkosság: A három vádlott közül kettő nem teljesen beszámítható

police.hu
police.hu

Különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés miatt emelt vádat a Pest Megyei Főügyészség azzal a két férfival szemben, akik tavaly augusztusban megöltek egy 47 éves férfit Érden. Az őket erőszakra buzdító nőt súlyos testi sértés előkészületével vádolják.

Értesüléseink szerint a két férfi közül az egyik, valamint a női terhelt is korlátozott fokban befolyásolt volt a cselekmény elkövetésekor.

A csavargó életmódot folytató 26 éves, budapesti Cs. Sándor és a 20 éves tárnoki V. Kálmán közös lakrészben lakott a későbbi áldozatával.

A női elkövető, E. Anita és két férfi társa megegyezett abban, hogy  így-vagy úgy, de kiteszik a házból a férfit, mert a nő már nem akarta, hogy tovább ott lakjon. A gyanúsítás szerint ennek érdekében elhitette velük, hogy a későbbi áldozat megerőszakolta és meztelen képeket osztott meg élettársáról az interneten.

A megegyezés alapján a két férfi az éjszakai órákban megjelent az érdi háznál, felmentek a férfi szobájához és levették a felső ruházatukat, hogy az ne legyen véres. Ezt követően bementek a szobába, ahol az egyébként is súlyos fokban ittas állapotú férfi éppen aludt.

Mindkét elkövető odalépett az alvó férfi ágyához. Ezután egyikük ököllel, több alkalommal megütötte a fejét és a hátát, miközben a másik magához vett egy a szobában talált, huszonhárom centiméter pengehosszúságú kést. Miután az éppen magához térő férfi védekezni próbált a támadás ellen, a felvett késsel az elkövető tizenegy alkalommal megszúrta.

Az áldozat a hason, fejen és háton bevitt szúrások következtében pár percen belül a helyszínen meghalt. A két férfi ezt követően véres felsőtesttel elmenekült a helyszínről. A cselekmény kitervelésében részt vett nő csak másnap délután nézett be a férfi szobájába és azután értesítette a hatóságokat.

E. Anita tagadta a terhére rótt cselekményt a nyomozati szakban, és azt mondta hogy ő csak azt kérte a két férfitól, hogy beszéljenek vele, és sem erőszakra sem pedig verésre nem buzdította őket.

A férfiak azonban beismerték a bűncselekmény elkövetését a nyomozati szakban. Indokként pedig a személyes sérelmükkel hozakodtak elő, azt akarták végérvényesen lerendezni, és azért támadtak az ágyában alvó férfire.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik