Belföld

A fél országra kiterjed a legújabb NAV-razzia

Vajda János / MTI
Vajda János / MTI

A fél országra kiterjedő razziába fogott az adóhivatal: a szervezet munkatársai az ajándék- és az édességárusokat keresik fel, és a revizorok nemcsak a kisebb-nagyobb boltokban vizsgálódnak majd, hanem a piacokon, az adventi vásárokon és a bevásárlóközpontokban is, írja a Magyar Nemzet.

A Mikulás, a karácsonyi időszak, majd a szilveszter rendre az átlagosnál nagyobb forgalmat hoz az ajándékboltoknak, az édességkereskedőknek, a piacok árusainak. Pontosan tudják ezt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) is, a szervezet ezeknél a gazdasági szereplőknél általában már november végén ellenőrzéseket indít.

Nincs ez másképpen idén sem: a hatóság revizorai már munkához is láttak szinte a fél országban. Az adóhivatal legfrissebb, nyilvánosságra hozott ellenőrzési terve szerint a főváros mellett Bács-Kiskun, Baranya, Békés, Komárom-Esztergom, Pest és Vas megyében vették kezdetüket a vizsgálatok.

A NAV munkatársai a kisebb és nagyobb üzletek mellett a vásárokon, a kitelepüléseken, a piacokon és egyes helyeken a bevásárlóközpontokban is ellenőrzéseket végeznek. A revizorok elsősorban az ajándékboltokat, az édességárusokat és azokat a kereskedőket keresik fel, akik a decemberi időszak jellemző árucikkeit kínálják vevőiknek, mondta a Mediaworks Hírcentrumának kérdésére válaszolva a NAV szóvivője. Kis Péter András hozzátette: több megyében a vendéglátók is számíthatnak hatósági érdeklődésre, vagyis például a forralt bort árusítóknak sem kell meglepődniük, ha a vásárlás végén a vevő adóhatósági igazolványt mutat fel.

Kis Péter András elmondta azt is, hogy a NAV emberei ezúttal is azt vizsgálják, hogy a pénztáros ad-e nyugtát, számlát, egyébként megfelelően használja-e az online pénztárgépet, s fontos az is, hogy a vállalkozó szabályszerűen bejelentette-e az alkalmazottait.

Akadnak megyék, ahol rövidebb ideig tartanak a most meghirdetett ellenőrzések, de egyes helyeken egészen az esztendő végéig vizsgálódnak majd a NAV-osok.

Az ellenőrzési bejelentésből egyébként arra lehet következtetni, hogy a csokimikulások és a karácsonyfadíszek mellett az építkezésnek is szezonja van, jelenleg hat megyében is építőipari razzia zajlik. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik