Belföld

Tévképzetei miatt mészárolta le a várandós feleségét a szegedi férfi

police.hu
police.hu

Továbbra is börtönben maradhat az a 39 éves szegedi férfi, aki tavaly novemberben közel harminc késszúrással megölte a várandós feleségét a hároméves kislányuk szeme láttára.

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség arra tett ugyanis indítványt, hogy tartsák fenn a különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel és magzatelhajtással vádolt férfi letartóztatását.

A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a férfinél olyan tévképzet alakult ki a cselekmény előtt, hogy megfigyelik, a telefonját lehallgatják és a házastársát sejtette mindezek mögött. Ezért elhatározta, hogy elválik a  nejétől és meg is tette az ügyben a szükséges lépéseket.

November hatodikán reggel magához vett a konyhában egy nagyméretű konyhakést, majd közel 30 alkalommal testszerte nagy erővel megszúrta a hét hónapos terhes feleségét.  A nő a helyszínen meghalt, és magzat életét sem lehetett megmenteni.

A gyilkosság alatt a hálószobában tartózkodott a házaspárpár hároméves kislánya is. A férfi ezután felöltöztette gyermeküket, gépkocsiba ültette, és vele együtt elhajtott. A főügyészség tényleges életfogytig tartó szabadságvesztést kért a kettős állampolgárságú férfire. A Szegedi Törvényszék szökés elrejtőzés miatt fenntartotta a férfi letartóztatást, de ő fellebbezett a végzés ellen.

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség arra tett indítványt, hogy a táblabíróság tartsa fenn a férfi letartóztatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik