MTI / Koppan Viktor
Belföld

Kishantosi perről döntött a Kúria: vesztett a magyar állam, és nem kap kártérítést

Megszületett a Kúria döntése, amely megalapozatlannak találta az állam 14 milliós kártérítésre vonatkozó keresetét, ezzel pedig jóváhagyta az I. és II. fokú bíróság korábbi ítéleteit – írja a Greenpeace magyarországi szervezete.

A perelt ügy dióhéjban ez volt: az ügyet még 2015 őszén indította a Nemzeti Földügyi Központ (NFK) jogelődje. A per egyik célja – írja a zöldszervezet – az volt, hogy a „földrablás miatt Kishantos földjei körül tiltakozók ellen bevetett magán hadsereg bérét az állam magukkal a kishantosiakkal és a Greenpeace-szel fizettesse meg.”

A Greenpeace felidézi, hogy anno „a folyamatban lévő birtokvédelmi perek dacára – az „új bérlők” művelésbe vétel címszó alatt megsemmisítették a Kishantosi Ökológiai Mintagazdaság több mint 400 hektárnyi bionövényét, akkori áron kb. 117 millió forint értékben, amely ellen a helyszínen tüntettek Kishantos munkatársai és a Greenpeace aktivistái.”

Az ügy hátteréről itt írtunk bővebben:

Kapcsolódó
Kishantos és a Greenpeace nyert a magyar állammal szemben
A magyar állam 14 millió forintot és ennek kamatait akarta megfizettetni a Kishantosi Vidékfejlesztési Központtal és az őket támogató Greenpeace Magyarországgal.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.