Nem probléma, ha a józsefvárosi Gyerek-Virág tagóvodában a polc eldugott részére vagy a szekrény mélyére kerülnek a varázslókról szóló mesekönyvek, mert varázslatból úgysem lesz hiány. Sőt. Csak itt a gyerekek felelnek érte.

Délelőtti érkezésünk után azonnal feltűnik, hogy a Baross utcai óvodában nemcsak gyurmák, színezők vagy társasjátékok segítik a gyerekek fejlesztését és szórakoztatását, hanem különféle bűvészkellékek is.

A négy csoporttal működő intézményben ugyanis idén szeptembertől úgynevezett bűvészovi indult a 110 éve a kerületben született, világhírű magyar bűvész, Rodolfo szellemi örökségének ápolására: a nagycsoportosokat heti rendszerességgel bűvésztrükkökre tanítják.

A cél persze nem a következő bűvészgeneráció kinevelése, hanem hogy a gyerekek kreatívabbá, ügyesebbé és sikeresebbé váljanak, így az életben is nagyobb eséllyel érvényesülhessenek. A várakozások szerint a módszer segítségével fejlődik többek között a gyerekek mozgása, megfigyelőképessége, emlékezete, így könnyedebben, magabiztosabban igazodhatnak majd el a mindennapokban.

De hogyan járulhat hozzá a kendő, a kalap, a varázspálca vagy a köpeny ahhoz, hogy a józsefvárosi gyerekek könnyebben vegyék az élet akadályait?

A tornateremben leülünk Tóth Valéria, az óvoda fejlesztőpedagógusa, valamint a más intézményekből érkezett óvónők mellé. Az asztalon az épp betanulásra váró trükkök kellékei hevernek, velünk szemben pedig a mester, Kelle Botond ül.

A kerületi óvodapedagógusok a legjobbtól tanulhatnak: Botond a hazai bűvészek szakmai tanácsadója, immár több mint tíz éve lép fel különböző rendezvényeken, ötszáznál is több helyen adta elő a műsorait. Ötszörös magyar bajnok bűvész, 15 szakmai díj nyertese, többek között a hazai bűvész nagydíj és a Nemzetközi Rodolfo Bűvészverseny első díjának gazdája.

A most megtanulandó új trükkökhöz nem szükségesek bonyolult kellékek, az elsőhöz mindössze kettő, meghatározott formában kivágott, színes papírlap kell, amik hiába egyformák, egymás alá téve hol az egyik, hol a másik látszik hosszabbnak. „Először érdemes csak megmutatni nekik, hogy rácsodálkozzanak, aztán ha kivágják ők is, meg fogják érteni, hogy mi a titka. Egyszerű trükk, de lesz vele sikerélményük” – magyarázza nekünk Botond.

A trükkökhöz minden esetben egy mese is kapcsolódik, itt például az egyik papírlapra egy nyúl, a másikra egy teknős rajza kerül, a gyerekek pedig eljátszhatják, hogy hol az egyik, hol a másik tart előrébb egy képzeletbeli futóversenyen. A másik új trükk a „kötélvágós” nevet kapta, egy kis kék dobozban található kötelet vághatunk át egy mozdulattal úgy, hogy az közben mégis egyben marad. Már csak ki kell találni, ehhez milyen mese illene leginkább.

A józsefvárosi önkormányzat keresett meg azzal, hogy mivel a leghíresebb magyar bűvész, Rodolfo a kerületben született, egész pontosan a Mátyás térnél a Nagy Fuvaros utcában, lehetne egy bűvészovi, ahol bűvésztrükkök segítségével fejlesztenék a gyerekek különböző képességeit

– meséli Botond a kezdeményezés okáról.

Elárulja, hogy először udvariasan vissza akarta utasítani a felkérést, mert az volt az elképzelése, hogy az 5–6 éves gyerekek még túl kicsik ahhoz, hogy bűvésztrükköket tanuljanak. Aztán hamar rájött, hogy érdemesebb lenne ezt inkább egy szakmai kihívásként felfognia.

A feladat persze sok szempontból bonyolult, hiszen az óvodás gyerekek kézkoordinációja például még nem elég fejlett, arról nem is beszélve, hogy ilyen korban még sokszor nem is értik, hogy a bűvészetben hazudni kell, vagy ha igen, nem feltétlenül tudják ezt meggyőzően csinálni, hiszen nem értik még az egész koncepcióját: „sokszor előfordul, hogy megmutatnak egy trükköt, aztán rögtön az jön, hogy »nézd, ez így működik«”.

„Sokszor kértek már meg korábban, hogy mutassak egy trükköt 3–4 éves gyerekeknek, és az volt az érdekes, hogy ha ilyenkor eltűnik egy kendő, vagy valami lebeg, a gyerek megvonja a vállát, hogy »na, és akkor mi van?«. Nekik még annyira varázslatos a világuk, hogy ezek simán beleférnek.”

A bűvésztrükkökben egyébként még az is különleges, hogy két párhuzamos logikai szál fut egyszerre: az egyik a trükk működése, a másik pedig az, amit a nézők látnak.

Hihetetlenül fontos dolog annak a csíráit elültetni már ilyen kicsi korban, hogy más máshogy érzékelhet dolgokat. Hogy mennyire fontos mögé nézni a dolgoknak. Tényleg egy egész világ nyílik ki így előttük.

A kisebb gyerekeknek azért sem célszerű bűvésztrükköket tanítani, mert ők ezeket még nem tudják elkülöníteni, értelmezni, nem értik, ha egy másik ember mást lát, más érzékel, más következtetéseket von le, mint ők. „Ezt a gondolkodást még a méregdrága fejlesztőjátékok sem tudják így fejleszteni”, szögezi le Valéria.

Sokszor aztán a gyerekek lazán rácáfolnak a várakozásokra. A bűvész is találkozott már olyan ötévessel, aki a bűvészboltban olyan trükköt akart vásárolni, amire kapásból rámondta, hogy esélytelen, aztán a gyerek néhány hét múlva visszament, és profi bűvészeket megszégyenítő módon bemutatta azt.

A bűvésztrükkök sok mindent tudnak fejleszteni a gyerekeknél, magyarázza a bűvész, így a bűvészovi programját is úgy építették fel, hogy az elemei jótékonyan hassanak az irányérzékelésre, a színek, a sorrendek felismerésére, vagy akár az alapszintű matematikai vagy szociális készségek elsajátítására.

„Ami pedig a legfontosabb: a bűvészkedés óriási önbizalmat tud adni a gyerekeknek” – hangsúlyozza Botond. Egykor sokáig dolgozott egy bűvészboltban, ahová szép számmal érkeztek gyerekek is, és sokukon azt látta, hogy először még kéztördelve, a szavakat keresve tértek be a boltba, ám miután elkezdtek bűvészkedni, és túl voltak néhány trükk elsajátításán, kinyíltak, jóval bátrabban mertek másokkal beszélgetni.

Épp ezért a szívügye annyira ez a program: örömmel látja, milyen az, amikor a bűvészetet többre tudják használni, mint puszta szórakoztatás.

A bűvészkedéssel gátakat lehet áttörni. Gyerekkórházakba is szoktam járni, és egyszer a Bethesdában a neurológián volt egy kissrác, akivel csináltam egy varázspálcás trükköt. Nem figyelt oda, nem is nagyon reagált, néha mintha láttam volna, hogy elmosolyodik, de még a szemkontaktust sem vette felé. Kifelé menet egyszer csak azt hallottam, hogy annyit mond: »még egyszer«. Visszamentem egy kicsit, majd azt látom, hogy az ajtóban gyűlnek a nővérek. Megkérdeztem tőlük, mi történt. Az egyikük azt mondta: »tudja, fiatalember, ez a gyerek a szülein kívül még soha senkinek nem szólalt meg«.

Közben kiderül, hogy nem csak Botond volt tele kételyekkel a program indulása előtt. Valéria is bevallja, hogy amikor fejlesztő pedagógusként elkezdett a témával foglalkozni, eleinte bizonytalan volt, hogyan tudja majd a trükköket beépíteni a mindennapokba, de a kétségei nagyon hamar eloszlottak.

„Behozunk egy varázslatos világot és egyfajta mágiát az óvodába, ez pedig nagyon lelkesíti a gyerekeket, akik a készségek, képességek fejlesztése mellett hihetetlenül gyorsan sikerélményhez jutnak. Nagyon élvezik ezeket a foglalkozásokat, mindennap, amikor bemegyek hozzájuk, jön a kérdés: mikor megyünk bűvészovizni?” – mondja Valéria. Gyorsan tanulnak, a hangulatra sem lehet panasz, „elvarázsolódnak a gyerekek itt”. Van egy kislány, aki egyébként dadog, de amikor bűvésztrükköt mutat be, akkor soha.

Fejlesztő pedagógusként hamar azt vette észre, hogy a bűvészkedést mintha a készségfejlesztésre találták volna ki. Arról nem is beszélve, hogy számos képesség elsajátítása az iskolában is nélkülözhetetlen lesz a gyerekek számára, így sok tekintetben előnnyel indulhatnak a többiekhez képest.

Az óvodába egyébként kínai gyerekek is járnak, akik már csak Rodolfo miatt is nagyon jól tudnak kapcsolódni ehhez a programhoz. A 110 éve született Gács Rezső ugyanis úgy kezdett el bűvészkedni egykor, hogy kimentett egy kínai gyöngyárust a Dunából, aki hálából megtanított neki egy bűvésztrükköt a dunai kavicsokkal. Ez is egy történet a sok közül, de minden foglalkozáson mesékből indul a varázslat.

Minden foglalkozás egy komplex folyamat, tervezünk különböző mozgásformákat, zenehallgatást, éneket, hogy ne csak egy száraz, betanult, mechanikus dolog legyen, hanem tényleg egy varázslatos világ

– teszi hozzá Pappné Antal Katalin tagóvoda-vezető. A gyerekek határozottan jól érzik magukat ebben a világban, nagyon tetszik nekik, ahogy egyfajta szerepben tetszeleghetnek, ebben is rejlik a program önbizalomnövelő, önérvényesítő jellege: olyanok is kiállnak a többiek elé, akiknek egyébként eszükbe sem jutna maguktól jelentkezni erre.

Ahogy Botond megjegyzi, ez egy teljesen más típusú önbizalomnövelés, mint amit a kisgyerekeknél megszokhatunk. „Őket gyakran megdicsérik, hogy milyen szépet rajzoltak, milyen ügyesek, hogy kivitték a tányért, de amikor egy ilyen bűvésztrükköt bemutatnak, akkor még a felnőttek is meglepődnek, és olyan visszajelzést kapnak, amiről ők is érzik, hogy más, valami erősebb dolog.”

Jót tesz a gyerekek önbizalmának az is, hogy míg a sportban vagy a zenében hosszas gyakorlásra van szükség az első sikerélményig, a bűvésztrükköknél erre nem kell sokat várni. Botond azért megjegyzi, hogy nem volt könnyű dolga a trükkválogatásnál, hiszen ezek 99 százalékát nem arra találták ki, hogy egy hatéves gyerek is meg tudja csinálni, de azért szerencsére van néhány olyan, ami nekik is megy. A terv az, hogy egyszerűbb trükkökkel kezdjenek, aztán ahogy fejlődnek, lehet a komplexebbek felé haladni.

Az első trükk, amit az ovisok megtanultak, a golyóskehely volt, ami lényegében abból áll, hogy a golyó először eltűnik a kehelyből, megjelenik a bűvész zsebében, majd „visszarepül” a helyére. Az ovisok csak csodakehelynek hívják – illetve valaki már csak csodapehelynek –, az eszköz pedig Botondnak is szívügye, hiszen ez volt az első bűvészkellék, amit 9–10 évesen megkapott.

A lányoknak ugye általában nincs zsebük, úgyhogy, amikor el kell dugni a golyót, azt találtuk ki, hogy az én zsebembe dugják el. Egyszer Fannival és az anyukájával összefutottam az öltözőben, mire a kislány odarohant hozzám, megfogta a kezem és odacipelt az anyukájához, hogy mondjam meg neki, legközelebb zsebes nadrágot vegyen

– emlékszik vissza Valéria. Azóta Fanninak van egy zsebes nadrág a szekrényében, hogy át tudjon öltözni, ha jön a bűvészovi.

Az óvodából természetesen mi sem távozhattunk anélkül, hogy ne néztük volna meg, mitől is annyira csoda ez a kehely, úgyhogy a józsefvárosi gyerekek csillogó szemekkel ültek le egymás mellé a tornateremben lerakott párnákra, izgatottan várva a varázslatot. „Emlékeztek még a mesénkre?” – fokozza az izgalmat a gyógypedagógus, majd segítségül hívja az egyik kislányt.

Szofi lelkesen szalad ki, hogy bemutathassa a trükköt a többieknek. A kehelyben ott a piros golyó, ám néhány varázsszó és fújás után hipp-hopp, nyoma veszett. A tátva maradt szájak és leesett állak máris Valéria felé fordulnak, mikor néhány szempillantást követően az ő zsebéből tűnik elő újra a golyó.

Újabb jelentkezők érkeznek, már kint is van Fanni, a gyógypedagógus gyorsan végigméri és konstatálja: „na, nem vettük fel a zsebes nadrágot”.

A program egyelőre csak ebben az egy óvodában működik, a tagóvoda-vezető már nem is emlékszik, miért pont ők lettek a kiválasztottak. „Valahogy úgy ránk talált ez a dolog, mi pedig boldogan igent mondtunk erre.” Aztán persze ki tudja, hány hely kap még kedvet a kezdeményezéshez, Botond annak is nagyon örülne, ha akár vidéki óvodákban is megvalósulhatna valami hasonló.

Ez világszinten is egy úttörő dolog, ennek a korosztálynak nem nagyon szoktak bűvésztrükköket tanítani, hiszen nem egy egyszerű feladat. Ez az év arról szól, hogy kipróbálunk trükköket, megnézzük, mi működik, mi nem, aztán összeáll a program.

Érkezésünk tiszteletére aztán Botond, vagy ahogy itt szólítják, a „bűvészbácsi” is bemutat néhány trükköt. Előbb egy tojás tűnik el a zsákban, majd kerül elő újra, aztán egy hosszú kötélen csinál egy hurkot, amit elvágva hirtelen két kötele lesz, ami a végén újra összeáll eggyé. A repertoár része még egy szuperbéka is, aki egy borítékból repül át a másikba, feltéve, ha a gyerekek elég hangosan mondják a varázsigét.

Végül négy fémkarika lesz a főszereplő, amik egy fújás után összekapcsolódnak, majd szétválnak. „Te is bűvész vagy?”, kérdi Botond a mutatványban segédkező kislánytól, miután ő is sikeresen mutatta be a trükköt. A közönségben ülő fiúk és lányok arcán közben látszik, hogy minden játékukat elcserélnék arra, hogy ez a műsor soha ne érjen véget.

Hogy mennyire beleivódott a bűvészovi a mindennapokba, mi sem mutatja jobban, mint hogy Valéria a foglalkozás végén hosszas keresgélés után már a bűvész segítségéért kiált: „Botond, elővarázsolnád a szemüvegem?”