Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt emelt vádat a Marcali Járási Ügyészség azzal a 23 éves nővel szemben, aki a vágott sebének ellátását követően ököllel ütötte arcon az ápolót a kórházból való távozásakor.
A vád szerint a fiatal nő egy törött pohárral elvágta kezét egy tavaly novemberi napon, ezért a Marcali Városi Kórházba ment. A nőt az egyébként mentőtisztként dolgozó, de aznap ügyeletet ellátó ápoló fogadta, majd az ügyeletes orvos varrta össze sebét.
A fiatal nő az őrző kórteremből fel is hívta szüleit, akik a kórházba siettek. A hozzátartozóinak történő átadásakor azonban a nőnek ismét pánikrohama lett, melynek során a szülei értesítésének mellőzését is sérelmezte. Ezt követően a nő a kerekesszékből való felsegítésekor az ápolóhoz fordult, majd „ezzel még tartozom” kijelentéssel indulatból ököllel kis erővel megütötte arcán.
Az ügyészség felfüggesztett börtönt kért az elkövetőre.