Belföld

TASZ: Egy friss törvénymódosítás lényegében legalizálja a voksturizmust

MTI/Sóki Tamás
MTI/Sóki Tamás

Az Országgyűlés megszavazta azt a javaslatot, ami a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) és a Political Capital (PC) szerint az eddigieknél is szélesebb kapukat nyithat a voksturizmus előtt.

A TASZ szerint a Semjén Zsolt, miniszterelnök-helyettes által benyújtott módosítás ezt azzal éri el, hogy megváltoztatja a lakóhely fogalmát: a jövőben nem kell ténylegesen ezen a címen élnie annak, aki lakóhelyet létesít. A lakóhely egyfajta kapcsolattartási címmé degradálódik, az ottélés mellett csak egy vélelem szól majd.

Márpedig – írják – azzal, hogy az állampolgártól nem is várja el az állam, hogy a bejelentett lakcímén éljen, a nyilvánvalóan fiktív lakóhelyek jogi értelemben vett fiktív jellege is megszűnik.

A civil szervezet álláspontja szerint a módosító saláta ennél is tovább megy: a fiktív lakóhely létesítése (vagy az abban való közreműködés) egyszerűen nem lesz többé büntethető. A Büntető Törvényköny közokirat-hamisításról szóló része úgy módosul ugyanis, hogy a tulajdonos hozzájárulásával vagy saját tulajdonú ingatlanra bárki bejelenthet lakcímet büntetőjogi szankció nélkül – akkor is, ha már az első pillanattól nyilvánvaló, hogy nem fog ott élni.

Ez a szervezet szerint azért fontos, mert az elmúlt évek választásain több alkalommal is szavaztak olyanok, akik csak azért létesítettek – tényleges ottélés nélkül – lakcímet, hogy választójoguk legyen az adott választáson. Így történt ez több esetben is a 2019-es önkormányzati választásokon is, ahol a rendőrség feltárta és büntetőbíróság is szankcionálta a visszaélést.

A 2018-as országgyűlési választásokhoz kapcsolódóan, amikor a voksturizmus nagyüzemben zajlott az északkeleti határmenti régiókban, kevés elmarasztaló döntés született. Ekkor – teszi hozzá a TASZ – olyanok létesítettek nyilvánvalóan fiktív lakcímet, akiknek egyetlen célja az volt, hogy a párt- vagy nemzetiségi listák mellett egyéni képviselőjelöltre is szavazhassanak. A törvénymódosítás nyomán a jövőben nem lesznek büntetőjogi értelemben felelősségre vonhatóak azok (és azok segítői), akik rosszhiszeműen, kizárólag ezzel a céllal létesítenek – a tényleges ottélés szándéka nélkül – magyarországi lakóhelyet.

A szervezetnél úgy vélik, hogy eddig legalább a hasonló visszaéléseken volt mit kivizsgálni, hiszen azok a hatályos jogszabályokba ütköztek, a mostani törvénymódosítás viszont lényegében legalizálja a voksturizmust, amivel nyíltan veszélybe sodorja a választások integritását.

Hozzáteszik, egy ilyen jelentőségű módosítást nem szabadna néhány hónappal az országgyűlési választásokat megelőzően végrehajtani.

A civil szervezet jogi érvelése teljes terjedelmében itt olvasható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik