Belföld

Több ezer esetben visszaélt az útdíjmentességgel négy cégvezető

Jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség azzal a négy cégvezetővel szemben, akik éveken át visszaéltek azzal, hogy az autópálya karbantartási és felújítási munkák elvégzésével összefüggésben, útdíjmentesen közlekedhettek a céges járműveikkel alvállalkozóként. A cégvezetők több ezer más célú fuvar után nem fizettek útdíjat.

A két férfi és két nő fuvarozási tevékenységet végző gazdasági társaságoknak a vezetői. Az M5 autópálya aszfaltszerkezet és híd nagyfelújítási munkálataival összefüggésben egyikük 2017-ben, másikuk pedig 2019-ben fuvarozási szerződést kötött a kivitelezővel, majd a vádlott-társaikkal maguk is alvállalkozói keretszerződést kötöttek.

Az M5 autópálya felújítási munkáiban részt vevő vállalkozások gépjárművei a munkálatokkal összefüggésben végzett szállításaiknál az egyébként díjköteles útszakaszokat térítésmentesen vehették igénybe. Ennek érdekében a terheltek a céges járműveiket nyilvántartásba vetették.

A cégvezetők 2017. és 2020. között több ezer esetben visszaéltek a díjmentességgel, mert a más célú szállításaik után nem vallottak be és nem fizettek útdíjat, ezáltal egyenként 12 és 30 millió forint közötti összegű vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek. A cégvezetők az általuk okozott vagyoni hátrányt a nyomozás során teljes egészében megfizették. Az ügyészség pénzbüntetést kért az elkövetőkre.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik