Belföld

Milliárdos kárt okozott egy bűnszervezet, ami az útdíjfizetés kijátszására szakosodott

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI

Több mint négymilliárd forintnyi kárt okozott egy bűnszervezet a költségvetésnek úgy, hogy nem fizette meg az útdíjakat, a bírságokat, valamint az adókat és a járulékokat – tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-t.

Az elsőrendű vádlott, egy 48 éves férfi elhatározta, hogy létrehoz egy olyan bűnszervezetet, amely – árufuvarozás keretében – elsősorban az útdíjfizetés kijátszására épül. Ennek érdekében a gépjárművek üzembentartóiként közbeiktattak ténylegesen nem működő, vagyontalan cégeket, élükre pedig strómanokat ültettek.

A bűnszervezet a strómancégek nevében végezte az árufuvarozást, és a munkavállalókat is oda jelentették be a foglalkoztatást terhelő adók és járulékok elkerülése érdekében.

A bűnszervezet tagjai 2016 januárja és 2018 októbere között útdíjak, bírságok, valamint adók és járulékok meg nem fizetésével a vád szerint több mint 4 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak az állami költségvetésnek. Ebből 3,5 milliárd forint volt az útdíjak meg nem fizetése miatt kiszabott bírság összege.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozása után a Fővárosi Főügyészség bűnszervezetben, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, közokirat-hamisítás és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot – közölték. Az ügyben tizenegy vádlott van: a bűnszervezet irányítója és két tagja, egy, a költségvetési csalásban közreműködő vádlott, valamint hét stróman. A főügyészség fegyház-, illetve börtönbüntetés kiszabására, valamint pénzbüntetésre és vagyonelkobzásra tett indítványt – áll a közleményben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik