Belföld

Öt év fegyházat kapott a XII. kerületi trafikrabló

Öt év fegyházra és öt év közügyektől eltiltásra ítélte a Budai Központi Kerületi Bíróság azt a felfegyverkezve elkövetett rablással vádolt férfit, aki január közepén kirabolt egy trafikot Budapesten.

A férfi bement egy XII. kerületi dohányboltba, ahol egy nagy méretű konyhakéssel fenyegetőzve a napi bevételt követelte az eladótól. A fenyegetés hatására az eladó kirakta a kasszában lévő pénzt pultra, amit a terhelt elkezdett a zsebeibe pakolni, miközben az eladót a mobiltelefonja és telefontöltője átadására szólította fel.

Mivel időközben egy vásárló érkezett a boltba, így az elkövető a pénz egy részét és a mobiltelefont hátrahagyva elmenekült a helyszínről, de így is magával vitt 220 ezer forintot.

A bíróság súlyosító körülményként vette figyelembe azt, hogy a férfi egy ellene folyamatban lévő büntetőeljárás hatálya alatt követte el a bűncselekményt, továbbá azt is, hogy az elkövetés módja az eladóban nagy lelki megrázkódtatást okozott. Enyhítő körülmény volt, a terhelt büntetlen előélete, illetve az, hogy egy kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodik.

Az ügyészség súlyosabb büntetésért, míg a vádlott és védője elsősorban felmentésért, másodsorban enyhítésért fellebbezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik