Belföld

Azt állították egy újbudai nőnek, hogy tartozik az albánoknak a fia, egymilliót adott át az idegennek

police.hu
police.hu

Egy 81 éves budapesti asszonyt hívott fel egy férfi október 30-án éjjel; magát a sértett fiának kiadva azt állította, hogy elszámolási vitába keveredett és sok pénzzel tartozik albán személyeknek.

A kétségbeesett asszonyt rávette, hogy pénzt adjon a kisegítésére egy nőnek, elmondása szerint a barátja feleségének. Az idős nő 40 perccel a telefonhívás után újbudai lakásánál egymillió forintot adott át az ismeretlennek, aki autóba szállva gyorsan távozott is.

A BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály és a Nyomozó Főosztály Vagyonvédelmi Osztály rendőrei a pénzzel teli boríték átadása után negyed órával, még a kerületben megállították az autót, és elfogták a bűncselekménnyel gyanúsítható három embert.

A 22 éves L. Ignácot, a 38 éves K. Jánost és a 43 éves R. Lászlónét csalás megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, mely során beismerő vallomást tettek. A fővárosi nyomozók őrizetbe vették őket, és kezdeményezték a letartóztatásukat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik