Belföld

Ellopták a vezetékes víz nagy részét, rekordmagas lett a vízdíj Dunabogdányban

Mohai Balázs / MTI
Mohai Balázs / MTI

73 százalék volt Dunabogdányban a nem számlázott víz, azaz az úgynevezett nszv aránya 2019-ben, amikor a Fővárosi Vízművek dolgozói beszámolót tartottak a település képviselőtestületének. Vagyis a helyzet az volt, hogy 100 m3 vízből csak 27 m3 után fizettek a felhasználók, betáplált víz többi része elszivárgott vagy eltűnt a rendszerből.

A 444.hu írta meg, hogy a település ezzel a 73 százalékos nem fizetési aránnyal valószínűleg beállította a negatív rekordot a Fővárosi Vízművek kb. 150 éves történetében.

A szakemberek a szivárgásokon, csőtöréseken kívül több illegális bekötést is találtak a rendszer átvizsgálása során. A Fővárosi Vízművek ugyanis csak 2017-ben a vette át az üzemeltetést. A vizsgálatok után az nszv-t levitték 30 százalék körülire.

A lap szerint helyben azt mondják, hogy a ki nem fizetett 73 százalékból mintegy 35 százalékot két nagy fogyasztó használt el. Kilétüket azonban homály fedi, hivatalos tájékoztatás nincs. Az önkormányzat közérdekű adatigénylésre sem adott tájékoztatást, mert nem kezelnek erre vonatkozó adatokat, és ők nem sértettként szerepelnek az ügyben, feljelentést nem kötelesek tenni – írta tavaly a helyi önkormányzati lapban Rokfalusy Balázs képviselő.

Ez azonban már nem segített azon, hogy a település lakóinak sokkal magasabb vízdíjat kell fizetni, mint máshol. Amikor az Orbán-kormány befagyasztotta a rezsidíjakat, akkor a vízdíj megállapítása a 73 százalékos nszv alapján történhetett. Dunabogdányban a vízdíj most is mintegy 60 százalékkal magasabb, mint a környéken. Az idézett képviselő szerint

Budapesttől-Pilismarótig 1 m3 ivóvíz ára mindenhol 216-218 Ft körül alakul, különös módon egyedül csak itt Bogdányban 357,8 Ft!

A lap megkereste Schuszter Gergely polgármestert, hogy mik a falu kilátásai.

Országosan normál esetben a nem számlázott víz 20-35 százalék közé tehető, jelentős eltérésekkel országosan. Mi most ennek felső határán vagyunk, de a csökkenésén folyamatosan dolgoznak a szakemberek. Az értéket általában elszivárgás, rendszer átmosás, csőtörés vagy illegális vízvétel befolyásolhatja. A mi esetünkben minden körülmény közrejátszott, az illegális vízvételek esetében a szolgáltató rendőrt hívott, aki hivatalból elindította az eljárást

– írta a polármester hozzátéve, hogy az ármegállapítás nem az önkormányzat hatásköre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik