Belföld

Három hónappal meghosszabbították Posta Imréék letartóztatását

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Továbbra is börtönben maradnak annak a magukat “Magyarok Felelős Nemzeti Kormányának” hívó radikális csoportnak a vezetői, akiket azzal gyanúsítanak, hogy állami vezetők, bírók és politikusok megölésére biztatták a tagjaikat.

Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt közölte, hogy a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen folyamatban lévő ügyben eddig öt személyt hallgattak ki gyanúsítottként, és az ügyészség indítványa alapján mindhárom korábban letartóztatott személynek három hónappal meghosszabbították a letartóztatását.

Ez azt jelenti, hogy Posta Imre és két társa biztosan börtönben tölti az ünnepeket. Postáék voltak azok, akik létrehozták az úgynevezett Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya nevű, az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló szervezetet, egyiküket bírói hatalommal ruházták fel, míg a másik gyanúsított feladata a végrehajtói hatalom megszervezése volt.

Kapcsolódó
Állami vezetők, politikusok, bírók megölését kérte tagjaitól egy radikális magyar csoport vezetése
A magukat "Magyarok Felelős Nemzeti Kormányának" nevező csoportosulás vezetőse azt kérte a tagoktól, hogy "ha ölnek, öljenek szépen".

Egy új „alkotmányt” is megfogalmaztak, melynek egyik pontja szerint a társadalom minden tagjának: „mindazzal szemben, aki vagy ami megsérti az alkotmányos alapelvek előző pontokban megfogalmazott értékrendjét, joga és kötelessége a hűtlenség vádja nélkül akár élete árán is ellentmondani és ellenállni.”

A gyanúsítottak részben nyílt, részben konspirált tagságú szervezetet működtettek, amelynek közösségi médiában történő megjelenítéséről gondoskodtak. A gyanúsítottak – az antiszemita nézeteik hangoztatása mellett – az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására konkrét intézkedéseket tettek, amikor tagságukat a gyűlésükön és az interneten keresztül közéleti szereplők megölésére hívták fel.

Kiderült, hogy az egyik gyanúsítottként kihallgatott férfi azért lépett kapcsolatba a csoport vezetőivel, hogy legalább öt hasonlóan radikális nézeteket valló társával szeretne csatlakozni hozzájuk és együtt „szeretnének valami értelmeset tenni”. A gyanúsított kifejtette azt a nézetét is „Tiltakozni kell és el kell menni a fejüket levágni,…meg kell halljanak, nincs más!”.

A főbűnösöket emberölés előkészületével és állam elleni bűncselekménnyel is meggyanúsították.

Kapcsolódó
Tagadják Posta Imréék az állam elleni bűncselekményeket, letartóztatták őket
Érdemi vallomást terjesztett elő a radikális magyar csoport két vezetője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik