Belföld

Öt évet kapott az ismerősét fojtogató és megerőszakoló nógrádi betörő

Öt év fegyházra és öt év közügyektől eltiltásra ítélte a bíróság azt a szexuális erőszakkal és magánlaksértéssel vádolt nógrádi férfit, aki tavaly júniusban bódult állapotban betört éjszaka az ismerőséhez és megerőszakolta. A Pásztói Járási Ügyészség szerint kirívóan enyhe büntetést kapott a próbaidő alatt szexuális erőszakot elkövető férfi, azért súlyosabb büntetésért fellebbeztek.

A Nógrád Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a férfi az ablakon keresztül jutott be az ismerőse házába, akiről tudta, hogy egyedül van otthon. Berúgta a hálószoba ajtaját, majd az ágyban lévő nőre támadt, s a nyakát szorongatta.

Az erőszak és félelme miatt a nő védekezni is alig tudott, de így is megpróbálta lerúgni magáról a támadóját  és meg is harapta. A férfi azonban az ellenállását leküzdve levetkőztette és megerőszakolta őt. A bíróság öt év fegyházra ítélte a támadót és elrendelte korábbi felfüggesztett szabadságvesztései végrehajtását is.

Az ügyészség szerint a bódult állapotban történt elkövetés, a bűncselekmények halmazata, a férfi büntetett előélete, valamint az, hogy a terhelt a bűncselekményeket három próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt követte el, olyan súlyosító körülmények, amelyeket az ügyészség álláspontja szerint a járásbíróság nem értékelt súlyuknak megfelelően, így kirívóan enyhe büntetést szabott ki.

Az ítélet ellen az ügyészség súlyosítás érdekében jelentett be fellebbezést, a férfival szemben ugyanis 2 évtől 12 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki, így a büntetés a tételkeret középmértékét sem éri el, holott azt a fellebbező ügyészség szerint meg kellene haladnia.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik