Belföld europoli

Népszava: Újra előveszik lengyel és magyar jogállamiság ügyét

FREDERICK FLORIN / POOL / AFP
FREDERICK FLORIN / POOL / AFP

Decemberben valószínűleg újra összeülnek a tagállamok európai ügyekért felelős miniszterei, hogy megvitassák a magyar és lengyel jogállamiságot fenyegető veszélyeket az úgynevezett hetes cikkely szerinti eljárás keretében – írja a Népszava. A lap szerint erről Gašper Dovžan szlovén külügyi államtitkár beszélt az Európai Parlament állampolgári jogi bizottságának egyik munkacsoportja előtt, azt azonban nem tudta megmondani, hogy csak véleménycserét vagy hosszabb és tematikus meghallgatást terveznek-e az ülésen. A grémium utoljára júniusban vette napirendre a témát, akkor Varga Judit igazságügyi minisztert hallgatták meg a kérdésben.

A szavazati jog megvonásával járó hetes cikkelyes folyamat célja annak megállapítása, hogy Magyarországon súlyosan sérülnek-e a jogállamiság elvei.

Az Európai Parlament három éve kezdeményezte a procedúrát a Judith Sargentini által összeállított jelentéssel. A lap brüsszeli forrásaira hivatkozva azt írja, az EP-ben megkezdődtek az előkészületek egy újabb állásfoglalásra, amely aktualizálná a képviselő-testület aggodalmait. A jelentés szerzői támaszkodni fognak a nemrégiben Magyarországon járt európai parlamenti küldöttség tapasztalataira és beszámolójára.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik