Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Amit csinálunk, sokszor többet ér, mint egy fájdalomcsillapító

A Nevetnikék Alapítvány önkéntesei immár 13 éve járnak a pécsi gyermekklinikára, hogy játsszanak a gyerekekkel, mesefalat fessenek a kórtermekben és játékokat gyártsanak nekik. Most azonban veszélybe került a működésük, mivel a kórházi átszervezések miatt elveszítik az eddigi helyüket, ráadásul az általuk kinézett, a kórházzal szemben lévő ház megvásárlására és felújítására össze kellene gyűjteniük a pénzt. Az alapítvány vezetője és néhány önkéntese elmesélte, miért lenne óriási érvágás, ha megszűnne a több tízezer beteg gyermekkel foglalkozó szervezet.

Volt egy autóbalesetet szenvedett kissrác, aki deréktól lefelé be volt gipszelve. Amikor délután megérkeztünk, már több órája kitartóan bőgött, hiába próbáltunk játszani vele, elküldött minket, néhány »nem akarom«, »nagyon fáj« kíséretében. A szülei szóltak a nővéreknek, hogy jöhet a következő adag fájdalomcsillapító, de addig mi nem adtuk fel: elővettük a bábjainkat, és elkezdtünk játszani az ágyánál. Aztán eltelt két perc, mikor beért a nővér a gyógyszerrel, és őt küldte el, hogy »nem kell«. Egy órát nevetett velünk, azt mondták, aznap többet már nem sírt.

Ez csak egy a számtalan történet közül, ami a Nevetnikék Alapítvány önkénteseinek eszébe jut az elmúlt évekből. Kőműves Glória 2008-ban egy barátjával kezdte el látogatni saját kézműves-zenés programjával a Pécsi Gyermekklinikát, majd mert nagyot álmodni, és létrehozta az önkéntes programot, hogy minél több kisgyermekhez eljuthassanak. Azóta már ötezer gyermeknek tartottak kétezer foglalkozást mintegy háromszáz önkéntes részvételével.

Farkas Norbert / 24.hu

A szervezet önkéntesei különböző tevékenységekben vesznek részt: vannak kórházi önkéntesek, illetve azok a segítők, akik a kórtermi mesefalfestésbe szállnak be. Az önkéntesek különböző korosztályokból érkeztek, más-más motivációval: Luca elsőéves egyetemistaként csatlakozott, Csabi egy Facebook-posztot látva érkezett immár hét éve, Timi képviseli a töretlen lelkesedéssel dolgozó idősebb generációt, míg Viktor két éve, a mesefalfestés idején kapcsolódott be a munkába.

Csakhogy a pécsi Nyár utcai kórházrészleg bezárásával a Nevetnikék elveszíti az irodáját, ahol eddig az önkénteseket interjúztatták és képezték, illetve ahol az eszközöket tárolták a mesefalfestésekhez, a játékkészítéshez. Az átszervezések következtében a gyermekosztályok átkerülnek a József Attila úti részlegre, ám ott a kórház nem tudja megoldani, hogy az alapítványnak is jusson hely. Ahhoz tehát, hogy folytathassák a munkájukat, új bázisra van szükségük.

Szerencsés véletlen, hogy amikor mindez kiderült, épp eladóvá vált a József Attila úti gyermekkórházzal szemközti ház.

Az ingatlan 27 millió forintba kerül, a minimális felújítása 4 millióba, továbbá szükség lenne még 9 millió forintra, hogy új önkénteseket képezhessenek a kórházlátogatásokra, illetve folytathassák a játékkészítéseket a műhelyben. A házra viszont már jelentkezett egy másik vevő is, úgyhogy az előre megírt adásvételi szerződés miatt október 31-ig maradt idejük arra, hogy összegyűjtsék a hiányzó összeget, különben a másik vevőé a ház.

Farkas Norbert / 24.hu

Az a legkisebb gond, hogy itt nem férünk el, a nagyobb, hogy már ez sem lesz

– mondja Glória a Nyár utcai kuckójukban, ahol mindössze néhány négyzetméterre zsúfolódott össze az alapítvány összes eszköze és játéka. Az átszervezés valójában nem is a kórházon múlik, hanem egy, a városban nagyon régóta megfogalmazódott igényt elégítenek ki vele, ebben a hatalmas rendszerben ők egyszerűen csak elvesznek.

Mi több, a kialakult helyzetben a gyermekkórház vezetősége megpróbál minden követ megmozgatni az érdekükben, de hiába biztosítanának nekik egy helyet a város másik végén, az nem oldaná meg a problémát. Ennek számos oka van, például az, hogy a kórházlátogató önkéntesek minden nap a saját munkaidejük után indulnak el a gyerekekkel foglalkozni, így nem fér bele, hogy még kilométereket utazzanak azért, hogy az ehhez szükséges játékokat magukhoz vegyék, hiszen ezzel a gyerekektől vennék el az időt.

Augusztus 19. óta kampányolunk. Hogy mennyire szakadtunk bele eddig? Én nagyon

– jegyzi meg az alapítvány vezetője, jelezve, hogy az utóbbi hetekben a hét minden napján reggel héttől éjfélig minden az adománygyűjtésről szól. „Fogalmam sincs, mi van a szeretteimmel, küldtem nekik üzenetet, hogy ezt most bírják ki” – teszi hozzá.

Eddig 36 millió forint gyűlt össze,

azaz a ház már biztosan az övék. Ez szerinte annak köszönhető, hogy az önkéntesek szó szerint vették, hogy minden követ mozgassanak meg. Eleinte mindenki a saját ismerősi körében kezdett gyűjteni, ám mára túl vannak nagyjából húsz rendezvényen, licitet szerveztek, és több helyi üzletbe is kikerült a gyűjtőládájuk.

Farkas Norbert / 24.hu

Amit a Nevetnikék csinál, országosan is egyedülálló, nincs még egy olyan szervezet, ami ilyen komplex művészeti kórházlátogató programmal rendelkezne, interaktív mesefalat készít, valamint úgynevezett kincsesláda projekttel is megörvendezteti a gyerekeket. Egy kincsesláda mellettünk is lapul, ez a gyerekek Covid-osztályára kerül majd, a benne található játékokat pedig a kezelés végén haza is vihetik a gyerekek.

A csendeskönyveket önkéntesek varrták, ők készítették az ördöglakatokat, az összeszerelésre váró repülők alkatrészeit is. Eddig körülbelül 15-féle, saját készítésű játékot gyártottak már le, de ennél jóval többnek megvan a prototípusa, ha lesz hol, akkor ezeket is szeretnék megalkotni.

Ennek a városnak szüksége van ránk,

jelenti ki Glória, az ok egyszerű: nem mindegy, milyen közegben gyógyulnak a gyerekek. Ezt persze leginkább azok érzik át, akik saját bőrükön megtapasztalják a kórházi mindennapokat. Az alapítvány tagjai között sok az anyuka és az apuka, ők már saját gyermekeikkel is jó párszor megjárták a kórházat.

Viktor azt mondja, általában legalább fél órát várni kell az orvosra, de ez az idő gyorsan elszáll, ha nem egy sötét, üres folyosón kell eltölteni, hanem egy olyan mesefal mellett, ahol különböző játékokat próbálhatnak végig a gyerekek. „Így előfordul, hogy már szólnak, hogy mi következünk, miközben valamit még le akartunk játszani”, teszi hozzá.

A kórházlátogató önkéntesek esetében persze hosszabb elköteleződésre van szükség, egy jelentkezőnek minimum egy évet kell vállalnia, mivel maga a bekerülés is hosszabb folyamat, minimum 2–3 hónapos alapképzéssel kell számolni. Ezt követően kerülhetnek be azokra az osztályokra, ahol az átlagos benntartózkodási idő csak néhány nap, maximum egy–két hét, majd azok, akik ezeken az osztályokon féléves gyakorlatot szereztek, mehetnek tovább a krónikus osztályokra, például a pszichiátriára, az onkológiára vagy az intenzívre.

Farkas Norbert / 24.hu

Ez nem úgy néz ki, hogy bemegyünk vadidegenként, a gyerek meg ott ugrál az ágy tetején, hogy »de jó, hát rád vártam egész idáig«, hanem fekszik, összetörve, sokszor fájdalmakkal, tele frusztrációval, hogy mikor lesz a műtét, hogy fog sikerülni, egyáltalán mikor mehet haza. A legfontosabb, hogy ezen az állapoton átlendítsük őket.

Vannak gyerekek, akik csak egy mandulaműtétre kerülnek be, mások akár éveket is eltöltenek a klinikán, velük már-már családi kapcsolat alakul ki. Az önkénteseknek beugrik Dóri képe – ő egy folyamatosan lélegeztetőgépre kötött lány –, akinek „az ágy az otthona, de ma már nem a gyermekklinikán”, mesélik róla. Dóri mára felnőtt, és jelenleg – ágyban fekve – ő is önkéntesként igyekszik kivenni a részét abból, hogy összegyűljön az alapítvány fennmaradásához szükséges összeg.

A klinikán egyébként dolgozik pszichológus, de Glória szerint fontos, hogy az önkéntesektől a gyerekek másfajta lelki támogatást kapnak, a játékok mellett rengeteg törődést, olyan barátokat, akikkel bármiről lehet beszélni – és persze tanulni is.

Egy izomsorvadásos fiú 10–11 éves korában került be a kórházba, nyaktól lefelé le volt bénulva, születése óta csak ágyban feküdt. Beszédhibás volt, sosem járt iskolába, azonban az önkéntesekkel játszott társasjátékot egy idő után megunták, úgyhogy elhatározták, megtanítják olvasni. Fél év alatt sikerült nekik. Persze nemcsak az önkéntesek akarták lehozni a csillagokat az égről a kissrácnak, hanem ő is nekik. Amikor elmentek, kiragasztották a falra a tanulnivalót, a fiú pedig egyedül is gyakorolt. A végén azt mondta, most már fizikát szeretne tanulni.

Csabinak egy, a neurológián történt eset ugrik be, aminek kapcsán nem győzi hangsúlyozni, mennyire függ egy foglalkozás a gyerekek aktuális lelkiállapotától, a korosztálytól, valamint attól, elhagyhatják-e velük a kórtermet. „Egyszer járkáltunk kórteremtől kórteremre, majd a végén az egyik gyerek anyukája utánam jött, hogy tegyünk valamit, mert a gyermekének annyira tetszett, amit csináltunk, hogy már most hiányol. Kvázi visszatapsoltak”, emlékszik vissza.

Farkas Norbert / 24.hu

Erről egy másik meghatározó élmény is eszébe jut: „A sebészeten csótánypókereztünk, amikor jöttek takarítani, úgyhogy ki kellett mennünk. Egy apuka ekkor annyit mondott elcsukló hangon, hogy amit mi csinálunk, az sokszor többet ér, mint a gyógyszer vagy bármilyen fájdalomcsillapító.”

Ezekért az alkalmakért azonban sokszor meg kell küzdeni, hiszen ahogy Luca is mondja, előfordul, hogy az első találkozáskor az látszik, a gyerekek egyáltalán nem vágynak társaságra, nem közlékenyek, csak szeretnék, ha hagynák őket békében mesét nézni. De a türelem sokszorosan megtérül: egy kisfiúnál egy mesedobozzal próbálkozott, tele kis tárgyakkal, a játék során mindig húzni kell egyet, aztán a mese folytatásába bele kell szőni, amit épp kihúztak.

A kisfiú először meg se akart szólalni, így az önkéntes párommal kezdtük el a mesét, de végül ő is annyira belelendült, hogy el se akart minket engedni. A legnagyobb öröm, mikor a legnehezebb pillanatokból ki tudjuk mozdítani a gyerekeket, és néhány órára elfelejtik, hol is vannak

– emeli ki Luca, majd Csabi megerősítésként hozzáteszi, ő addig nem tud nyugodtan eljönni, amíg nem érzik jól magukat a gyerekek: „Addig nem nyugszom, amíg egy kis mosolyt nem sikerül kicsikarni.”

A Nyár utcából ezt követően Glóriával a József Attila út felé vesszük az irányt, hogy megmutassa az alapítvány egyik fő alkotását: az interaktív mesefalat. Az ambulancián található, 24 méteres folyosó nyolc hónap tervezés után, 250 önkéntes bevonásával készült el 2019-ben.

Farkas Norbert / 24.hu

A munka öt szombaton át zajlott, az első nap annyiból állt, hogy a folyosót projektorok lepték el, hogy minél gyorsabban felrajzolják a körvonalakat, illetve felkerüljenek a falra a színkódok. Ezt követően a falak egy komoly méreteket öltő színezővé váltak. A munka során a klinika igyekezett biztosítani a megfelelő körülményeket azzal, hogy lezárták a területet, ám egyszer mégis kénytelenek voltak a festés közben bevinni egy gyereket vizsgálatra.

Hallottuk, hogy hoznak egy egyéves kisbabát, aki nagyon sírt. Aztán, ahogy beléptek a folyosóra, mintha elvágták volna a sírást, lelkesen nézelődni kezdett

– emlékszik vissza Glória, aki ekkor úgy érezte: már megérte belefogniuk a projektbe. Azóta is ragaszkodnak hozzájuk a klinika dolgozói, egy nővér épp gyors léptekkel halad el mellettünk a folyosón, de azért megáll, hogy megkérdezze az alapítvány vezetőjét: ugye össze fog gyűlni a pénz az új házra?

A mesefal egyébként jócskán rászolgált az interaktív jelzőre, hiszen találhat itt kedvére való játékokat minden korosztály, ráadásul fontosnak tartották, hogy a mecseki táj is megjelenjen: helyet kapott a falakon az orfűi malom, az Égervölgyi-tó, illetve a Mecsek állatai és növényei is. A szülők így sokszor a rendelőből való távozás után is a folyosón maradnak játszani. Most épp egy Léna nevű kislány megy el az édesanyjával, ám abból, ahogy lelkesen a játékok felé veszi az irányt az orvos látogatása után, látható, hogy szinte szívesen maradna még.

„Van itt egy csapat, amelynek a tagjai két hónapja lelkesen és kitartóan gyűjtögetnek egy romos házra, csak azért, hogy legyen hely, ahol ingyen dolgozhatnak” – idézi fel Glória, hogy milyen üzenetekkel osztják meg a segítségkérésüket a közösségi médiában, miután a kórház kapuján kisétálva a szuvas padlójú, lyukas tetejű, beázott pincéjű házat nézi.

Farkas Norbert / 24.hu

Azon kívül, hogy jó helyen van és állnak a falai, nulláról kellene kezdeni mindent, mondja, a jelenleg életveszélyes villamos hálózatot is teljesen ki kellene cserélni, kijavítani a beázásokat, még órákig lehetne sorolni a teendőket. Glória azonban már inkább a jövőre koncentrál:

elképzeltük, hogy ott lesz a Nevetnikék logó, és sárga lesz a ház, hiszen az a mi színünk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.