Belföld

Véresre karmolta műkörmeivel a biztonsági őrt a kistarcsai tolvaj

police.hu
police.hu

Az eltökélt kistarcsai tolvaj és a határozott biztonsági őr párharcából utóbbi került ki győztesen. Bár nem úszta meg sérülések nélkül, mert a nő rendesen összekarmolta a lebukása utáni ellenállása közben.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a bolt biztonsági őre szúrta ki a 31 éves nőt, aki egymás után dugdosta a táskájába a polcokról leemelt termékeket. Fizetés nélkül akart távozni, de a vagyonőr útját állta. A nő rezzenéstelen arccal, lépteit szaporázva ment tovább, az őr azonban nem tágított.

Megragadta a nő táskáját, mire éles fájdalom hasított belé, először egy ütést érzett, majd a rózsaszínre lakkozott műkörmök véres sebeket ejtettek fején. A csapdába esett tolvaj karját és lábát lóbálva próbálta erőszakkal lefejteni magáról a biztonsági őrt, de a 65 éves férfi nem eresztette, földre vitte, és a járőrök megérkezéséig ott is tartotta.

A biztonsági őr könnyű sérüléseket szenvedett, a 31 éves P. Viktória rendőri kísérettel az előállító helyiségben végezte, táskájának több mint 20 ezer forintot érő, bűnös úton szerzett tartalma pedig visszakerül a boltba. Kiderült, hogy több büntetőeljárás is folyik a nő ellen üzletszerűen elkövetett lopások gyanúja miatt.

P. Viktória azt állította, hogy nincs állandó lakcíme és munkahelye, s nem tett vallomást kihallgatása során A bizonyítékok azonban így is kellően alátámasztják a gyanút. Annak érdekében, hogy a zsákmányolt napszemüveget, szeletelt szalámikat, csokoládét, energia italt, szépségápolási terméket, törlőkendőt és babakrémet megtartsa erőszakot alkalmazott, ezért a bűncselekmény minősítése súlyosabb a korábbi lopásainál.

A rablással gyanúsított nőt őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik