Belföld

13 éves kislány megerőszakolásával vádolnak két borsodi férfit, a harmadik erőszakolót körözik

Szexuális erőszak és emberkereskedelem miatt emelt vádat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség egy 17 éves fiatalkorú fiú és egy 22 éves férfi ellen. A fiú prostitúciós tevékenységre kényszerítette a kislányt, illetve a barátaival meg is erőszakolta. A harmadik erőszakolót még körözik.

Jogg Zsolt, a Borsod Megyei Főügyészség helyettes szóvivője megkeresésünkre azt mondta, hogy az ügyészség nyolc év fiatalkorúak börtönét és nyolc év közügyektől eltiltást kért a fiatalabb férfire arra az esetre, ha az előkészítő ülésen váddal egyező beismerő vallomást tesz. Az idősebb férfire pedig 15 év fegyházat és tíz év közügyektől eltiltást kértek beismerés esetére. Eddig azonban még egyikük sem ismerte be az erőszakot.

A fiatal vádlott tagadta a szexuális erőszakot és azt mondta, hogy nem is ismerte a másik két férfit, s nem is kényszerítette prostitúciós tevékenységre a lányt. Állítása szerint neki azt mondta a lány, hogy 16 éves. A felnőttkorú vádlott elismerte, hogy találkoztak és mind a hárman szexuális kapcsolatot létesítettek a lánnyal, de azt állította, hogy az ő beleegyezésével történt az aktus

– mondta lapunknak Jogg Zsolt.

A 17 éves fiú és a 13 éves lány egy gyermekvédelmi otthonban lakott Miskolcon, amely során a kislány érzelmi függőségbe került a fiataltól. Az ügyészség tájékoztatása szerint a fiú 2019 tavaszán rábeszélte a lányt arra, hogy prostitúciós tevékenységet végezzen Miskolcon.

Úgy fogalmaztak, hogy a lány kezdetben beleegyezett, utóbb azonban már tiltakozott, de annyira félt, hogy nem mert ellenkezni. A terhelt  valamennyi esetben személyesen beszélte meg a szexuális szolgáltatást igénybe vevő férfiakkal a tarifákat, és ő vette át a pénzt is tőlük. Amikor azonban a férfiak nem voltak megelégedve a szolgáltatással, akkor nem kellett fizetniük.

A vádirat szerint a fiatal a szerencsi vasútállomás környékén is prostitúcióra kényszerítette a kislányt. Az összesen mintegy öt alkalomból pedig 35 ezer forint jövedelemre tett szert, amelynek túlnyomó részét a saját céljaira fordította.

2019 május elején a fiatalkorú a társával – és a körözött harmadik férfival -, valamint a kislánnyal együtt utaztak az egyik miskolci villamoson azért, hogy egy koncert után visszamenjenek a gyermekvédelmi otthonba. Az utazást azonban megszakították, és egy elhagyatott területre kísérték a lányt, ahol a fiatalkorú ötlete alapján többször is megerőszakolták.

A lány folyamatosan próbált védekezni és szabadulni tőlük, azonban ez minden esetben sikertelen volt, mert megakadályozták a menekülését. Az ügyészség a büntetések mellett arra is indítványt tett, hogy a két férfit véglegesen tiltsák el minden olyan foglalkozástól, tevékenységtől, amely tizennyolc év alatti személy nevelésével, felügyeletével vagy gyógykezelésével kapcsolatos.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik