Belföld

Márki-Zay közzétette a dossziét, amelyben róla szóló információkat gyűjtöttek össze

Márki-Zay Péter hétfőn délután internetes honlapján közzétette azt a több mint 60 oldalas dokumentumgyűjteményt, amelyet állítólag a Fidesz készített egy, a személye elleni lejárató kampányhoz.

Az ellenzéki előválasztás győztese délelőtt jelentette be, hogy a napokban személyesen egyeztetett a Demokratikus Koalícióval, és a találkozón olyan dokumentumokat kapott, amelyeket a DK vezetőinek állítása szerint a Fidesz juttatott el a pártnak. Márki-Zay szerint a dossziét azzal a céllal állították össze, hogy Dobrev Klárának segítséget nyújtsanak az ő lejáratásához.

A DK később a 24.hu kérdésére közölte, a papírokat egy vidéki város fideszes önkormányzati képviselője adta át a párt egyik önkormányzati képviselőjének.

A terjedelmes dosszié nagy részét azonban nem valamilyen magánnyomozás eredménye, hanem olyan internetes kereséssel is fellelhető újságcikkek teszik ki, amelyek Márki-Zay Péterről és feleségéről szóló adatokat tartalmaznak. A hódmezővásárhelyi polgármester a közzététel előtt a neveket és a céges adatok túlnyomó többségét ki is takarta a szövegből.

Az, hogy milyen céllal készült az összeállítás, a dosszié bevezető szövegéből tudható. Ebben azt írja a szerző, hogy időrendben szedték összes Márki-Zay életútjának „gyenge pontjait”. Mint írják, ezek az ügyek „relatíve ismertek”, de azért egy kampány során még jobban „kiaknázhatóak”.

A szerző a Márki-Zay feleségét tartja támadhatónak egy egy évtizede történt csecsemőhalálozás miatt. Ebben a témakörben valóban sok cikk született évekkel ezelőtt, ezek jelentős részét be is csatolták az összeállításba.

A másik „homályos” témakör a szerző szerint Márki-Zayék kanadai utazása, illetve az ott tartózkodásuk finanszírozása lett volna. A szerző azért azt is leszögezi, hogy elhalványult információkról és „igancsak elévült cselekedetekről” van szó.

A dosszié szerzője egy MLM-rendszerben, piramisjátékként működő céget is megemlít Márki-Zay Péterrel kapcsolatban. A vállalkozásról az olvasható, hogy „a működés alapja nem a szokásos befektetési pénz gyűjtése, hanem egyfajta ügynöki tevékenység, biztosítás, életbiztosítás, nyugdíjbiztosítás közvetítés volt, ami mögött a nagy biztosító társaságok termékeit lehetett megtalálni.” Azt is írják, hogy a begyűjtött pénz elpárolgott, a cég pedig fizetésképtelen lett, pedig korábban hatékony „pénzgyárként” működött.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik