Belföld

Meg nem történt nemi erőszak miatt ölték meg a 47 éves érdi férfit

police.hu
police.hu

Hamarosan vádat emelhetnek azokkal a védekezésre képtelen személy sérelmére, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel gyanúsított útonállókkal szemben, akik tavaly augusztusban megöltek egy 47 éves férfit Érden.

A csavargó életmódot folytató 26 éves, budapesti Cs. Sándor és a 20 éves tárnoki V. Kálmán közös lakrészben lakott a későbbi áldozatával. A gyilkosságot követő éjszaka fogták el őket egy fővárosi kórház „csövezésükhöz” használt melléképületében.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az alkalmi munkákból élő férfiak beismerték a bűncselekmény elkövetését. Indokként pedig személyes sérelmükkel hozakodtak elő, azt akarták végérvényesen lerendezni, és azért támadtak az ágyában alvó férfire. Ütötték, szurkálták, majd a sorsára hagyták.

police.hu

Az igazságügyi orvosszakértő szerint az áldozat testén talált sérülések ökölcsapásoktól, valamint szúró-vágó eszköztől eredeztethetők. Halálát a háton, mellkason, nyakon, halántékon rögzített metszések és szúrások következtében kialakult vérvesztéses shock okozta. A rendőrök az ügy gyanúsítottjainak számát később háromra növelték. Megállapították, hogy a ház 42 éves tulajdonosa bujtogatta őket a  verésre.

E. Anita azt kérte ismerőseitől, hogy akár erőszakkal is vegyék rá a kiköltözésre nem kívánatossá vált lakótársát. Ennek érdekében elhitette velük, hogy a későbbi áldozat megerőszakolta és meztelen képeket osztott meg élettársáról az interneten. E. Anita tagadta a terhére rótt cselekményt, állítása szerint ő csak azt kérte, hogy beszéljenek vele, verésre, erőszakra nem buzdította őket.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya a jelenleg is letartóztatásban lévő Cs. Sándor és V. Kálmán ellen a védekezésre képtelen személy sérelmére, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, illetve E. Anita ellen a felbujtóként elkövetett súlyos testi sértés megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte, így már az ügyészségen van az ügy.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik