Belföld

Padlóhoz vágta, több arccsontját és a két alkarját is eltörte az élettársának egy tiszaföldvári férfi

Getty Images
Getty Images

Életveszélyt okozó testi sértés kísérlete és testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak miatt emelt vádat a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség azzal a tiszaföldvári férfival szemben aki féltékenységében egy piszkavassal, majd egy kályha mellől felkapott fahasábbal verte meg élettársát.

A főügyészség vádirata szerint a 33 éves férfi 2019 novemberében létesített élettársi kapcsolatot az akkor még csak 17 éves lánnyal. A férfi féltékenykedése miatt azonban napi rendszerességgel jelen volt az erőszak a kapcsolatukban. A mindössze fél évig tartó együttélésük idején a fiatal nő háromszor szorult kórházi kezelésre az erőszakos élettártól elszenvedett, kirívóan durva, egy alkalommal fojtogatásig fajuló bántalmazások miatt

A főügyészség szóvivőjének, Nagy Lajosnak a tájékoztatása szerint az első bántalmazásra 2019 karácsonyán került sor. A féltékenykedő férfi magasba emelte az ágyon fekvő nőt a tiszaföldvári albérletük hálószobájában, majd szándékosan a padlóhoz vágta, ezt követően pedig megrugdosta.

Pár héttel később pedig olyan erővel pofozta és rugdosta élettársát, hogy eltört a bordája és több helyen az arccsontja is. Az eseményt követő napon, a lakás tulajdonosa szállította kórházba a lányt.

A fiatal nő, miután kijött a kórházból, engedett az élettársa könyörgésének, s visszaköltözött hozzá. Ám két hónap azonban ismét rendszeresen bántalmazta az agresszív férfi. Tavaly március közepén egy 40 cm hosszúságú piszkavassal ütlegelte az ágyon fekvő élettársát. Majd miután elhajlott a tűzkaparó vas elhajlott, egy fahasábbal püfölte tovább az áldozatát.

A fiatal a karjait maga elé tartva igyekezett kivédeni a fejére és szinte minden más testrészére mért nagy erejű csapásokat, rúgásokat, aminek következtében mindkét alkarja eltört és testszerte zúzódásokkal, bevérzésekkel járó sérülései keletkeztek.  

A támadás során a fiatal nő kizárólag azért nem szenvedett életveszélyes fejsérüléseket, mert az arca elé emelt karjaival részben sikerült kivédenie az élettársa által a fejére mért ütéseket és rúgásokat. A főügyészség hét év börtönt és hét év közügyektől eltiltást kért a férfire beismerés esetére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik