Belföld

Letartóztatták az emberöléssel gyanúsított miskolci sorozatbetörőt

police.hu
police.hu

Az utcán ismerte fel az egyik miskolci körzeti megbízott azt a körözött tolvajt, akit elfogása után a nyomozók nemcsak a sorozatbetöréssel, hanem most már egy emberöléssel is meggyanúsítottak.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a 35 éves miskolci férfi huszonnyolc betörés elkövetését ismerte el a gyanúsítotti kihallgatása során.. A férfi családi házakba, pincékbe, garázsokba tört be, ahonnan különféle értékeket lopott el.

police.hu

Az eljárás során felmerült egy szeptemberi miskolci Görögszőlő utcában történt lakásbetörés is, ahol a bűnügyi helyszínelők egy idős nő megégett holttestét találták. A 35 éves férfi ebben az ügyben is beismerő vallomást tett.

police.hu

A megalapozott gyanú szerint a tolvaj besurrant a 87 éves nő miskolci házába. Az asszony felébredt a zajra, ezért a férfi leütötte a nőt, aki a elvesztette az eszméletét. A férfi ezt követően felgyújtotta a lakást, majd a zsákmányolt fülbevalóval elmenekült a helyszínről. A nyugdíjas asszony meghalt.

police.hu

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés, míg a Miskolci Rendőrkapitányság huszonnyolc rendbeli lopás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a 35 éves miskolci férfival szemben. A férfit őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását.

A

Frissítünk!

A Miskolci Törvényszék szökés, elrejtőzés és bűnismétlés veszélye miatt letartóztatta a férfit, és újabb részleteket közölt az életellenes bűncselekményről. Azt írták, hogy a gyanúsított ismerte az idős áldozatát.

Az ablakon keresztül bement a házába, majd egy szerszámkulccsal hátulról fejbe verte az asszonyt. Ezt követően a nála lévő öngyújtóval meggyújtott egy takarót, majd hétezer forint értékű fülbevalóval elhagyta a helyszínt. Az utcáról a férfi látta, hogy a házban lángok csaptak fel. A nyomozás jelenlegi állása szerint az áldozat halálát szénmonoxid-mérgezés okozhatta.

A cselekmény alkalmas lehet bűncselekmény elhárítására idős koránál és fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés megállapítására, amely akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik