Belföld

Megkéselte a lakótársát az idősek otthonában, öt évet kapott

Öt év börtönre és hat év közügyektől eltiltásra ítélte az Egri Törvényszék azt az 58 éves, súlyosan mozgáskorlátozott nyugdíjast, aki megkéselte a lakótársát egy idősek otthonában. Az elkövetőt bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletében mondta ki bűnösnek a bíróság.

A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség tájékoztatása szerint a vádlott és a hozzá hasonlóan mozgáskorlátozott sértett lakótársak voltak egy idősek és mozgásfogyatékosak otthonában.. Italozó életmódjuk miatt gyakoriak voltak közöttük a konfliktusok. 2019 novemberében ittasan összevesztek. A szóváltás során a terhelt kerekes székével odagurult az ágyán ülő sértetthez és a nála lévő késsel „Megöllek!” felkiáltással több szúró mozdulatot tett a sértett mellkasa irányába.

Két szúrás a sértett bal oldali mellkasát érte, közülük egy áthatoló sérülés közvetlen életveszéllyel járt. A sérült hadonászni kezdett és sikerült kiütnie a kést támadója kezéből. A további dulakodásnak a sértett segélykiáltásaira a szobába érkező ápolók vetettek véget.

A vádlott idült alkoholizmushoz társuló, mérsékelt fokú szellemi leépülésben és személyiségzavarban szenved. Ebbéli állapota miatt beszámítási képessége a vádbeli cselekmény idején enyhe fokban korlátozott volt. A tárgyaláson beismerte a bűncselekmény elkövetését, és bocsánatot kért a lakótársától, aki elfogadta azt.

A vádhatóság az ítéletet tudomásul vette, a vádlott és védője azonban a bűncselekmény minősítésének megváltoztatása érdekében és további enyhítésért fellebbezett. A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint az enyhítő körülmények ellenére a bűncselekmény jelentős tárgyi súlya miatt további enyhítés nem indokolt.

A törvényszék a számos, a vádlott javára szóló körülményre tekintettel a büntetési tétel alsó határa – tíz év – helyett 5 évi szabadságvesztés büntetés kiszabását is elegendőnek tartotta, és enyhítő rendelkezés alkalmazásával szabta ki a büntetést, amelynek végrehajtását fegyház helyett börtönben határozta meg.

Figyelemmel arra, hogy az elkövető a védekezésre alig képes lakótársa halálát kívánva késével olyan súlyos sérülést okozott, amely az idejében alkalmazott műtéti beavatkozás nélkül nagy valószínűséggel a halálához vezetett volna, a törvényszék által kiszabott büntetés tettarányos, s a büntetési céloknak is megfelel.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.