Belföld

Kis híján az életébe került egy miskolci férfinak, hogy a vécéülőkén felejtette a serpenyőt

Getty Images
Getty Images

Életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés és súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség egy 62 éves nővel szemben, aki életveszélyesen bántalmazta a párját azért, mert a férfi a vécéülőkén felejtette a serpenyőt.

A vádirat szerint a nő 14 éve élt együtt férjével. Mindketten italoztak, ilyenkor többször veszekedtek, ami miatt rendőri intézkedések is történtek. Tavaly januárban a férfi rántottát készített magának ittasan, amelynek maradékát a fürdőszobában a vécécsészébe öntötte, a serpenyőt viszont az ülőkén felejtette és bement a szobába.

A szintén ittas nő észrevette a serpenyőt, majd dühösen felelősségre vonta a férjét, szidalmazta, majd a kezében lévő serpenyővel többször is a lábára ütött. A férfinek fájtak az ütések, ezért leült az ágyra. A nő viszont továbbra sem nyugodott meg, egy 20 cm pengehosszúságú konyhakést vett fel, azzal a férfi mögé állt úgy, hogy a kés a pengéje lefelé irányult, és így szidta tovább a párját.

A háttal ülő férfi fel akart állni, ezzel viszont belemozdult a késbe, ami a hátába szúródott. A férfi érezte a fájdalmat, s látta, hogy kés áll ki a hátából, így azt kihúzta, és a lakásban tartózkodó anyjától kért segítséget, majd a seb ellátását követően értesítette a mentőket.

A férfi mellüreget megnyitó légmellet okozó, közvetetten életveszélyes szúrt sérülést és lábujjak törésével járó sérüléseket szenvedett. Az ügyészség felfüggesztettet kért a büntetlen előéletű nőre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik