Belföld

Varga Judit változtatna a válás szabályain

Máthé Zoltán / MTI
Máthé Zoltán / MTI
Az igazságügyi miniszter szerint módosítása a gyermekek érdekét szolgálja.

Varga Judit a minap nyújtotta be azt a salátatörvényt, amely úgy  írná át a Polgári törvénykönyet, hogy a jövőben már az egyik szülő kérésére is elrendelhetnék a gyermek közös felügyeletét a válásnál. Az igazságügyi miniszter az InfoRádiónak azt mondta: a gyermekek érdekét szolgálja ez, mert egy nagy konfliktusforrást szüntet meg.

A módosítás szerint a szülői felügyeletet a szülők – megállapodásuk vagy a gyámhatóság vagy a bíróság eltérő rendelkezése hiányában – közösen gyakorolják akkor is, ha már nem élnek együtt.

A közös szülői felügyelet úgy is gyakorolható, hogy a szülők felváltva, azonos időtartamban jogosultak és kötelesek a gyermek nevelésére és gondozására.

A különélő szülők megállapodása híján – kérelemre vagy a gyermek érdekében hivatalból – a bíró döntené el, hogy a felügyeletet melyik szülő gyakorolja.

A bíróság az egyik szülő kérelmére is dönthet a szülői felügyelet közös gyakorlásáról, ha az a kiskorú gyermek érdekében áll.

Ez módot ad arra, hogy a bíró már az egyik szülő kezdeményezésére is elrendelje az úgynevezett váltott elhelyezést, amikor a gyermek két hétig az anyával, majd két hétig az apával lesz a válás után. Erre eddig csak egyezség esetén volt lehetőség, ám az élet túlhaladta ezt – magyarázta Varga Judit.

Szerinte ez garantálná, hogy a különélés minél kevésbé legyen megterhelő – főleg a gyerekeknek –, a tényleges kapcsolat egyenlővé válhasson.

A miniszter azt mondta, a bírónak ez nagyobb mozgásteret, de  nagyobb felelősséget is jelent majd, hiszen

ha olyan körülményeket észlel, amelyek aztán csak még nagyobb konfliktust fognak generálni, amelyek esetében csak még nagyobb problémát okoz a váltott elhelyezés, akkor természetesen nem fog így dönteni, nem dönthet így.

Varga Judit azt is fontosnak nevezte, hogy bizonyos életkor felett a  gyermekek véleményét is kikérjék a bírók, mint ahogy azt is, hogy a válóperek ne húzódjanak el; ezt már jogszabályok is segítik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik