Mit kell tudni Farkas Péter Barnabásról?
1980. szeptember 24-én születtem Miskolcon. Gyermekéveimet Felsőzsolcán töltöttem szüleimmel, testvéremmel, illetve részben az anyai nagyszülőknél, Tokaj-Hegyalján, Bekecs valamint Szerencs településen; vagyis hát Borsodban mozogtam. Érettségit a miskolci Gábor Áron Művészeti Szakközépiskolában grafikus szakon, diplomát a debreceni egyetemen szereztem etnográfusként és muzeológusként. Feleségem tanár, az Ózd melletti Csokvaományról származik, a középiskolás évek alatt ismertem meg őt, sokat jártam hozzájuk, erősen kötődöm a környékhez, szakdolgozatomat a Csokvaományi lakóporta és egyéb néprajzi mozaikok címmel írtam. Egyetem után, 2005-ben pályázaton elnyertem az ózdi gyártörténeti múzeum muzeológusi posztját, és Csokvaományra költöztem, majd bejöttünk Ózdra, albérletbe, téglaépítésű ház negyedik emeleti lakásába.
„Annak az ózdinak, aki vinni akarja valamire az életben, mennie kell.” Az ön szintén jobbikos polgármestere, Janiczak Dávid nyilatkozta ezt nekünk hét éve.
És ő is itt maradt. Amikor az ember életutat, egzisztenciát tervez, az érzelem a legfőbb szempont, s miként a polgármester úr, mi is szeretjük ezt a környéket. Ózd egyedi, élhető város, kultúrtörténeti és természeti adottságokban dúskál. Imádom a természetet! Amikor a politikai pálya előtt az időm engedte, rengeteget kerékpároztunk, túráztunk.
Mindig is jobbos volt?
Nem állíthatom.
Az 1998-as önkormányzati választásra már betöltötte a tizennyolcat. Kire szavazott?
Nem volt az részemről egy átgondolt szavazás. De elárulhatom, hogy apukám az MSZP irányát követte, és én átvettem az ő preferenciáját.
És aztán?
A Horn-kormány gazdaságpolitikája és külkapcsolati iránya tetszett, viszont a nemzeti ügyeket pongyolán képviselte, ellentétben a Fidesszel, így 2002-ben és 2006-ban is Orbánra szavaztam.
2010-ben már Jobbik?
Akkor tán még Fidesz. Bevallom, a szélsőségesség, ami akkoriban jellemezte a Jobbikot, nem tetszett. Én már csak az átgondolt, az irredenta külsőségeket levetkőző párttal tudtam azonosulni.
Vona Gábor csak 2015-re jutott odáig, hogy „aki náci romantikára vágyik, az ne a Jobbikban keresse azt”. Ekkor ön már tíz éve vezette a múzeumot, és ez az az év, amikor az emlegetett Janiczak Dávid megnyerte Ózdon az időközi polgármester-választást. Hogyan találkozott vele?
A kormány 2014-ben pályázatot írt ki a gyár épületeinek felújítására. Inspirált a feladat, és szakmailag megalapozott javaslatokkal álltam elő, ám azzal szembesültem, hogy a Fidesz nem a társadalmi hasznosság alapján hoz döntéseket, hanem a haszonlesést tartja szem előtt. A rekonstrukció kapcsán Janiczak Dávid meglátogatott a múzeumban, tartottam neki egy tárlatvezetést, aztán beszélgettünk, nemcsak politikáról, hanem emberileg is, és láttam, hogy őt nem az egyéni haszon érdekli, hanem maga az ügy. Meg is fogalmazódott bennem, hogy ilyen politikus oldalán örömmel tennék az Orbán-rendszer ellen, melyről addigra kiderült, hogy egyetlen célja a hatalom megtartása.
Hamarabb is összefuthattak volna Janiczakkal. Az ózdi Jobbik, élén Janiczakkal még 2013-ban cigányozós tüntetést szervezett az állam által a városba tervezett új roma kulturális központ ellen. Ön beengedte volna az intézményt a településre?
Lényegében be, a szakmai szempontok alapján. Az ózdi múzeum vezetőjeként azt javasoltam a projekt gazdájának, Szőcs Géza államtitkárnak, hogy ne legyünk kirekesztőek, a cigányok mellett a sváb, a rutén, a vend s a többi kisebbségnek is adjunk lehetőséget a kulturális központban. Mire azt a megnyugtató választ kaptam, hogy igen, a komplexummal az összes náció ügye felkarolódik.
Illetve csak felkarolódott volna. Ugyanis a tiltakozás hatására nem lett semmi a dologból. Amikor ön két évvel később belépett a Jobbikba, szóba került az ügy Janiczakkal?
Nem.
És azóta?
Mindig volt napirenden számos egyéb recens ügy.
Janiczak a 2014-es megválasztásakor nappali tagozatos egyetemet, termálfürdőt, saját közlekedési vállalatot, találmányi hivatalt és futurisztikus pihenőparkot ígért Ózdnak, valamint az úgynevezett érpataki modell helyi változatának megteremtését szorgalmazta. Mi lett ezekből a recensekből?
Amikor én 2016-ban megérkeztem az ózdi politikába, a polgármester úr már teljesen más, a helyi társadalom jólétét sokkal operatívabban szolgáló ügyekkel foglalkozott.
Például?
Például a támogatási rendszerek átalakításával, a Jó tanuló – jó sportoló díj létrehozásával, a város rekreációs területeinek pályázatok útján történő fejlesztésével. Amúgy az egyetem idehozása megvalósult. Én ezekhez szegődtem partnerül alpolgármesterként. A szociális és kulturális ügyek kerültek át hozzám Fidrus Péter alpolgármestertől, ő pedig javarészt sport- és közbiztonság ügyekkel foglalkozott tovább.
Ő az a Fidrus, akivel 2018-ban, egy katowicei múzeum holokauszt kiállításán egymást fotózták náci karlendítés közben?
Ő.
Hogyan keveredtek Katowicébe?
Ózd testvérvárosi kapcsolatot ápol Chorzówval, melynek közigazgatásilag része Katowice.
Testvérvárosi kapcsolatot ápolni mentek?
Igen. A delegáció tagja volt még Zsuponyó Anett képviselő asszony, valamint sofőr vitt ki bennünket, és ott szintén delegáció fogadta a delegációnkat.
Mi a program ilyenkor?
Van egy hivatalos rész és van egy kötetlen.
Miről szól a hivatalos rész?
Esetünkben beszédet mondott a helyi polgármester, majd én is beszédet mondtam.
Miről beszéltek?
A testvérvárosi kapcsolatról. Valamint a közös múltról, hiszen Chorzów bányászmúlttal rendelkezik, hasonlóan Ózdhoz.
Úgy általában van bármi értelme a testvérvárososdinak, azon túl, hogy a politikusok elszabadulnak otthonról, és idegenben nagyokat esznek, isznak, cimbiznek?
A testvérvárosi kapcsolatokban rejlő legfőbb lehetőség az, hogy együttműködésben sokkal hatékonyabban lehet pályázni az unióhoz és a Norvég Alaphoz.
Azon a 2018-as látogatáson tárgyaltak pályázatokról?
Persze!
És pályáztak is aztán?
Csak azért nem, mert azóta nem lett kiírva megfelelő pályázat. De folyamatos kapcsolattartás nélkül eleve nem lenne esély.
A katowicei múzeumlátogatást önök kérték?
Nem. A lengyelek szervezték kötetlen programként. Mi mindhárman mentünk, a házigazdáktól ketten kísértek.
Honnan jött a karlendítős fotózás ötlete?
Ebéd után voltunk.
És a kajához betoltak fejenként három sört és négy vodkát?
Nagyjából igen.
A számok stimmelnek?
Nehéz visszaemlékezni. Az biztos, hogy a múzeumba érve nem voltam józan.
Hanem csacsirészeg?
Nyilván nem csacsirészeg, mert akkor nem tudtam volna bemenni a múzeumba, inkább fogalmazzunk úgy, hogy emelkedett hangulat uralkodott.
Zsuponyó képviselő asszony hogyan reagálta le ott az önök karlendítős gyakorlatait?
Ő is csak homályosan emlékszik.
Ő sem volt abban az állapotban, hogy azt mondja, „jaj, srácok, ezt tán nem kéne”?
Valószínűleg ott sem volt a fotózás pillanatában. De egyet hadd szögezzek le, már ha önök nem jártak még ebben a katowicei múzeumban! Ugye nem jártak? Nos, a katowicei múzeum egy helytörténeti múzeum, és nem egy zsidómúzeum, ahogy a médiában szerepelt. Installációk láthatók benne, egy korabeli fűszerbolt, egy tizenkilencedik századi bányász szobája, egy ortodox képkiállítás, egy kis Polski, és sok egyéb mellett ez a világháborús időszakra, illetve hát a holokausztra célzó installációs egység, egy utcarészlet. Mindez labirintusszerűen kialakítva, egyik installációból lépünk a másik installációba, mint manapság a legtöbb múzeumban, például a budapesti holokausztmúzeumban. Velünk úgy történt, hogy elindult a csoport, egyesek megnéztek egy installációt, fotózkodtak, léptek tovább, jöttünk mi, fotózkodtunk mi is, és ugyan próbáltunk egyben maradni, de ezt nem úgy kell elképzelni, hogy szorosan egymás mögött haladunk, mert az teljesen életszerűtlen.
Fogalmazhatunk úgy, hogy nem alakzatban vonultak?
Pontosan! Szóval én és Fidrus alpolgármester kezdtünk leszakadni a vendéglátóinktól, és egyszer csak eljutottunk a holokausztinstallációig. A mai napig nem emlékszem tisztán, mennyi időbe telt a fotók elkészülte. Egy-két perc, nem több. Miután kettesben maradtunk Fidrus Péterrel, minden bizonnyal az ő ötlete volt fotózkodni, és elkészültek azok a képek. Sajnálom, hülyeség volt, még ha nem is a hivatalos program részeként történt.
Ön abban a karlengetős szituban nem identitászavaros kamaszként, hanem a közössége által szabad választáson magas közpozícióba helyezett, ivarérett férfiként, ráadásul néprajzi és muzeológiai szakemberként volt jelen. Be lehet rúgni annyira, hogy egy negyvenközeli diplomás benáculjon egy letömeggyilkolt emberek emlékére állított installáció előtt?
Ön még nem volt illuminált soha? És illumináltan sosem követett el hülyeséget?!
A karom illumináltan se áll úgy.
Ha az ember társadalmi szerepet vállalva kinyilatkozik, in situ, azt meggyőződésből teszi. Ugye ebben egyetértünk? Csakhogy én nem napi huszonnégy órában vagyok alpolgármester. Nem vagyok alpolgármester például az ágyban, és akkor sem vagyok alpolgármester, se politikus, amikor elmegyek a moziba megnézni egy filmet, sőt, akkor sem vagyok politikus, se alpolgármester, amikor bemegyek a vécére. Igaz?
Ezt mire mondja?
Arra, hogy a kiállítás nem a hivatalos program része volt. Ami történt ott, az részemről nem egy tudatos, nem egy meggyőződéses mozdulat volt. Én azzal a mozdulattal nem akartam üzenni az ég egy adta világon semmit! Én azzal a mozdulattal nem akartam gúnyt űzni senkiből! Volt egy pillanat, az illuminált, hülye agyammal, pontosabban az akkori hülye agyammal az adott állapotban, in situ egy hirtelen reflexió. Tíz perccel később, egy órával később, vagy egy kiadós zsíros kenyérrel később viszont azt mondja az ember, hogy jó nagy baromság. De ki gondolta volna, hogy aki ott cinkosként jelen van, Fidrus, a fotókat évekkel később esetleg felhasználhatja ellenem?! Legalább úgy, hogy véres kardként körbehordozza. Az ember ott nyilván nem azon töprengett, hogy majd ha a fotó évek múlva kikerül, hogyan és mit fogok magyarázni, és mit vállalok mindezzel.
Szóval be lehet rúgni annyira, hogy lengesse a karját egy demokrata egy holokausztinstalláció előtt, ráadásul fotóhoz pózolva?
Maga szerint lehet valaki ennyire ittas?
Lehet?
Igen, lehet annyira ittas az ember.
A lengetés, ha ittasan is, mennyire passzol ahhoz, amit ön 2018-ban gondolt a világról, a holokausztról, és mennyire passzol ahhoz, amit pár hete, a botrány kirobbanása előtt gondolt a világról, a holokausztról, s mennyire passzol ahhoz, amit most gondol a világról, a holokausztról?
Semennyire nem passzolt, nem passzol, és nem is fog passzolni. Értse már meg, hogy teljesen más, amikor valaki hivatalos eseményen jelenik meg, mint amikor kötetlen programon, vélt baráti társaságban. Biztos találkozott már, most hirtelen ez jut eszembe, parodistákkal! A parodista parodizálja Orbán Viktort és parodizálja Jakab Pétert, de ebből nem következik, hogy egyetértene Orbánnal, Jakabbal vagy mindkettővel.
Azt akarja mondani, hogy ön ott Adolf Hitlert parodizálta?
Még most sem érti!
Azt magyarázom, hogy azzal még nem tagadom meg az önazonosságomat, hogy egy nem teljesen ép tudatállapotban csinálok egy hülyeséget. Ráadásul partneri reflexióként. Ez olyan, mint amikor megy a két hülye, az egyik mond egy gáz poént, a másik meg befejezi még gázabbul, de nem gondolják komolyan. Illetve hát én egész biztosan nem gondoltam komolyan. Egyetlen pillanat hülyeség volt!
Azért az több egy pillanatnál, hogy „Gyere, maradjunk le… Na, most fotózz. Ugye látszik az egész karom? Mehet? Sieg heil!. Jó lett? Lőj még egyet a biztonság kedvéért! Oké, cseréljünk, most te lendítesz!”
Az egyetlen pillanat úgy értendő, hogy nem üzenetjelleggel készített, előre megtervezett akció zajlott. Legalábbis az én részemről. Hogy Fidrus Péter fejében milyen szándékok kavarogtak, afelől ma már vannak kétségeim. Amúgy meg lényegesen cizelláltabb, árnyaltabb volt az adott szituáció, mint hogy egyértelmű náci karlendítésnek minősítsük.
Azt hittem, már beismerte, hogy náci karlengetett.
Mondom: homályosan emlékszem. De szembesülve az egész dologgal, azt állítom: az először kikerült fotó nem biztos, hogy karlendítés.
Nem?
Nem. Biztos.
És a második?
Az karlendítésnek látszik.
Látszik?
Annak látszik.
A három éve Fidrus mobiljában pihenő fotókból az első most szeptember huszonkettedikén került nyilvánosságra az ATV-n. Amire ön így reagált: „Az ózdi delegációt, amelynek tagja voltam alpolgármesterként, a helyi városvezetés múzeumlátogatásra vitte, ahol egy korabeli utcarészlet-rekonstrukció, egy díszlet előtt fotózkodtunk. A képet készítő személy mögött, távolabb álltak a többiek, akiknek integettem, hogy a régi városrészlet előtt, mivel a kiállítás többi részéhez képest itt egy nagyobb tér volt, álljunk össze csoportképre. A kéztartásom nem náci karlendítés volt, hanem egy pillanatfelvétel erről a mozdulatomról, aljas rágalom ennek ellenkezőjét belemagyarázni.” Pár nappal később kikerült még két fotó, egy önről, szintén lengetős, és egy Fidrusról, aki egyik kezével könyökből lenget, a másik keze két ujjával pedig Hitler-bajszot mintáz magának. Ön ekkor úgy módosított: átgondolta az ügyet, és igazából nem integetett, hanem náci karlendített.
Amikor az első újságíró felhívott, hogy előkerült egy fotó, amin én náci karlendítek, tényleg az volt az első reflexem, hogy ez ki van zárva, ilyen rólam nem készülhetett, ez rám annyira nem jellemző, annyira nem tudok azonosulni az ilyen viselkedéssel. Ilyen szinten nem emlékeztem erre a fotóra! Utána is napokba telt, mire összeállt a fejemben ez a dolog.
Az imént azt mondta, hogy az, amit az első fotón látunk, nem minősíthető egyértelműen náci karlengetésnek, és a második fotón látható mozdulat is csak „karlendítésnek látszik”.
Jó, persze, ha egyes emberek azt látják a fotókban, hogy az náci karlendítés, azzal nem lehet mit kezdeni. Akkor már kialakul rólam az előítélet.
Egyes emberek?
Bocsánatot kértem. Amiatt is, amit mások látnak belém a rólam készült fotók alapján.
De hát nem csupán mások látják bele a fotókba, így önbe is a lengetést, hanem az valóban lengetés. Ha az ön két fotója mellé betesszük Fidrus bajszos, pikírt lendítését, ami kimagyarázhatatlanul náculás, és tudjuk, hogy ön fotózta Fidrust, és azt is tudjuk, hogy Fidrus fotózta önt, akkor az ön „integetése” sem lehet más, mint szintén náculás.
Most is azt tudom mondani: se gúny, se sértés nem volt a mozdulataimban.
Tudni, hogyan kerültek nyilvánosságra a fotók?
Különös események sorozata zajlott, aki belegondol, annak elég könnyen összeállhat a kép. Indult onnan, hogy szeptember 18-án kezdetét vette az előválasztás.
Ahol ön DK-Jobbik jelöltként indul.
Közös ellenzéki jelöltként indultam.
A DK és a Jobbik megállapodása révén.
Ötpárti ellenzéki jelöltként indultam.
Oké.
Érdekes módon Fidrus Péter pont ezekben a napokban kitette a Facebookra, hogy elhagyta a telefonját, motorozás közben kiesett a farzsebéből. Siránkozott, hogy benne volt a teljes élete, pótolhatatlan dokumentumok, fotók. Négy nappal később, az előválasztás legsűrűbb időszakában megjelent az első fotó az én úgymond karlendítésemről, mire Fidrus induktív módon különböző médiumokban borzasztó felháborodottan azt hangoztatta, hogy elviselhetetlen, amit tettem, méltatlanná váltam az alpolgármesteri tisztségre, azonnal vonuljak ki a közéletből. Mindeközben azt állította, hogy a fotót nem ő hozta nyilvánosságra. Az viszont tagadhatatlan tény, hogy nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ebből botrány legyen.
Menjünk vissza oda, hogy mikor romlott meg kettejük kapcsolata.
Az előző ciklus vége felé egyre hektikussabbá vált Fidrus tevékenysége. Megnyitott rendezvényeket, valamennyire tartotta a kapcsolatot intézményekkel, egyesületekkel, de egyre gyakrabban hárultak rám az ő feladatai. A 2019-es önkormányzati kampányban végképp hanyagolta a kortesmunkát. Amint az utcán először találkozott ellenvéleménnyel Fidesz-szimpatizánsoktól, annyira felhergelte magát, kis híján tettlegességig fajult a dolog. Kijelentette, többé nem megy az emberek közé, és ha az öt év képviselőség és alpolgármesterség nem elég az újraválasztásához, akkor őt ez az egész nem érdekli. Tudomásul vettük a döntését. Ezzel együtt győztünk, ám úgy döntött Janiczak polgármester úr, hogy egyetlen alpolgármestert akar: engem. Fidrus Péter a mi munkánknak köszönhetően megnyerte a körzetét, maradt képviselő, plusz referensi feladatot kapott. Amit ő megköszönt, és nyíltan kimondta, hogy igen, én valóban nálánál alkalmasabb vagyok ellátni a polgármester teljes körű helyettesítését. Ám hamarosan kilépett a Jobbikból, és hangot adott afölötti sértettségének, hogy nem lett alpolgármester. Kértem, beszéljük ki, mi a baj, de azt felelte, mostantól nem csapattárs, hagyjuk békén. Ellenséges Facebook-bejegyzéseket tett, összezördült testületi társakkal, egyre többször maradt távol fórumokról, frakcióülésekről. Sértettsége végül ebben az ellenem folyó vendettában csúcsosodott ki, melynek eredménye az én politikai karaktergyilkolásom, a politikai kivégzésem.
Fidrus is megégette magát, hiszen róla is került ki karlendítős kép.
Hogy Fidrus mennyire büszke a maga karlendítésére, őt kellene megkérdezni. Eleinte komolyan vállalta a róla készült képet, csak utóbb tompított azzal, hogy csupán ökörködött.
Szóval sima személyes bosszú?
Lehet, más motiváció is húzódik a háttérben, de azt nem tudom bizonyítani. Azért megnézhetnénk, ki profitált igazán abból, hogy eltűnök a politikából.
Ki?
Ne menjünk bele mélyebben, de az biztos: engem öt ellenzéki párt támogatott az előválasztáson, míg a másik ellenzéki jelöltet, Kiss Sándort csupán az MSZP és a Párbeszéd, aki viszont a botránynak köszönhetően legyőzött engem, noha a korábbi közvélemény-kutatások mind az én sikeremet valószínűsítették. És arról még nem is beszéltünk, hogy a Fidesz-KDNP-nek is elemi érdeke lehet is kilőni az ellenzéki vezetésű Ózd alpolgármesterét.
A katowicei bajszos lendítésen túl Fidrus adta ön előtt tanújelét az antiszemitizmusnak?
Korábban nem volt rá jellemző, de különösen a 2019-es választás után előfordult ilyesmi.
Ön mit gondol a rasszizmusról?
A népek között egy faj van: az ember. Ezért aztán az a kifejezés, hogy faji különbség, kizárólag bármelyik ember és például egy légy, egy papagáj satöbbi közötti különbségre utalhat. Ha valaki pusztításra adja a fejét, az elítélendő, de ezt nem a nemzeti hovatartozás vagy a bőrszín határozza meg. Mert az már előítélet. Sosem tudtam azonosulni a nácizmussal és az übermensch elmélettel, mert ezek katasztrófához vezethetnek.
Beszélt ön Fidrussal, mióta kipattant a botrány?
Nem.
A városházi folyosón se futottak össze?
Egyszer.
És?
Hitleri karlendítéssel üdvözölt és röhögött. Amit én annyira ízléstelennek találtam, hogy eszem ágában nem volt leállni vele beszélgetni. Ezt megelőzően próbáltam vele interneten felvenni a kapcsolatot, bár miután elvileg elhagyta a telefonját, nem tudom, milyen eszközt használt volna a kommunikációra.
Laptopot, asztali gépet, új mobiltelefont, személyes megkeresést.
A közösségi oldalon letiltott. Így nem volt esély tisztázni a dolgot. Meg nem gondolnám, hogy partner lett volna abban, hogy lecsituljon a botrány.
A botrány nyomán ön elbukta az előválasztást, majd a minap lemondott az alpolgármesterségről. Miért? És miért csak most? Azt hitte, megúszhatja?
A megúszhatóság nem játszott szerepet sem a döntésemben, sem annak időzítésében. Az alpolgármesterségre munkaként tekintek, számomra ez nem cím, nem rang, amihez mindenáron, két marokkal ragaszkodni kell. Leginkább az fáj, hogy a viselkedésemmel, ami ugye zárt körben történt, szégyent hoztam a megbízatásomra, a tettem rossz fényt vet a városra. Annak ellenére, hogy nem én indítottam be a fotózást. Az alpolgármesterséget viszont a testület többségi szavazata nyomán kaptam, így úgy gondoltam, ha azt akarják, mondjak le, hát megteszem.
Sokáig kivárt azzal a lemondással.
Azért vártam ki, mert a média és a politikai ellenfeleim tevékenysége nyomán mostanra jutott oda az ózdi képviselőtestület, hogy szerintük az én tettem súlyosabb, mint például a Borkai-féle ügy. Sőt, súlyosabb, mint egy sikkasztás. Talán súlyosabb, mint egy emberölés! Kétségbeejtő, hogy egy ilyen szerencsétlen szituáció alapján ítélik meg ötévnyi alpolgármesterségemet, sőt, az egész életemet, a negyvenegy évemet, és nem azzal foglalkoznak, mit tettem le az asztalra az operatív munkában, és azzal sem, hogy mit tettem akár a zsidóság érdekében. Pedig például tavaly segítségére voltam a Mazsihisz által felkarolt zsidótemetők rehabilitációjának is! Amit meggyőződésből tettem, üzenetjelleggel. És nem ezzel foglalkoznak! És azzal sem foglalkozik senki, hogy mit szeretnék, mit szerettem volna tenni a kormányváltás érdekében. Inkább elkezdünk fotókat nézegetni, elkezdünk boncolgatni jobbról, balról, és próbálunk belemagyarázni dolgokat.
Belemagyarázni?
Igen, belemagyarázni!
Ön most komolyan felháborodott?
Igenis felháborodtam! Nem sokkal inkább azzal kellene foglalkozni, hogy a benzin ára ötszáz forint fölé ment?! Hogy emberek élnek mélyszegénységben, egyre rosszabb körülmények között! Hogy olyan társadalmi problémák vannak, melyek messze túlmutatnak a nyomorult fotókon és egy nyomorult idétlenkedésen, ami annak idején volt. De tessék: beadtam a lemondásomat! Rendben, innentől kezdve hátra állok a városvezetésben, de legyenek kedvesek, tisztelt képviselők, azzal foglalkozni, hogy az utakat felújítsák, hogy életben tartsák az önkormányzati rendszert. Találják ki, hogyan érhető el, hogy ne kerüljenek utcára önkormányzati dolgozók! Találják ki, hogyan teremthetőek meg egy élhető város feltételei!
Az útfelújítás és a karlendítés elítélése nem zárja ki egymást.
Jó, kezdjenek el végre nem velem foglalkozni, hanem dolgozni! Irányítsuk végre az előremutató, pozitív, igazán fontos dolgok irányába a tetteinket. Én ebben hiszek!
A közös ügyeket hiteles figurák képesek képviselni. Azért ez sem mellékes.
Nem mellékes. Ezért mondtam le. A képviselő-testület vonta volna meg a bizalmat tőlem, nem a választópolgárok.
Csak az alpolgármesterségről mondott le, az önkormányzati egyéni képviselői mandátumáról nem.
Arról nem is szeretnék! A munkát, amivel a választókerületem polgárai megbíztak, száz százalékban végigcsinálom. Ahogy mondtam is, az alpolgármesterség bizalmát a testülettől, a képviselőséget a választópolgároktól kaptam.
Van visszaút az ózdi politika tetejére? Lesz még önből alpolgármester?
Egyelőre nem szeretnék újra alpolgármester lenni, de hogy mi lesz a későbbiekben a társadalmi-politikai szerepvállalásom, azt majd a választópolgárok közössége ítéli meg. Ahhoz, hogy induljak a 2024-es önkormányzati választáson, kell egy majdani ambíció, és kell egy megkeresés, akár párt, akár az emberek részéről.
Lesz?
Attól függ, az embereknek beragad-e ez a fotós történet. Meg attól is, hogy mit hoz a jövő.
A felesége mit javasol? Kapaszkodjon a politikába?
A feleségem velem együtt nem akar mást, mint végre egy kis nyugalmat. Nemcsak a botrány fárasztott le bennünket, hanem az azt megelőző kampány, amit becsülettel végigdolgoztam, jártam a településeket, standoltam, újságot szerkesztettem. Már csak egy kis levegővételre vágyunk. Ennyi csak jár nekünk, nem?
