Belföld

Felmondások a Pesti Hírlapnál: távozik a főszerkesztő, Pion István

Róka László / MTVA
Róka László / MTVA
Pion István nem nyilatkozott az okokról, de az egyik szerkesztő elmondta: vállalhatatlannak tartják a múlt heti, Márki-Zay Péter idézetekkel megjelent címlapokat.

Felmondott a Pesti Hírlap főszerkesztője, Pion István – erősítette meg a 24.hu információját az érintett és Trencséni Dávid, a lap hírigazgatója is. Megtudtuk, hogy vele együtt távozik a lap két szerkesztője, Csider István Zoltán és Aradi Péter is.

Pion tavaly októberben lett a 168 Órát is kiadó Brit Médiához tartozó ingyenes fővárosi napilap, a Pesti Hírlap főszerkesztője. Korábban szerkesztőként dolgozott a lapnál, és most csak annyit mondott a 24.hu-nak:

Nagyon szép másfél évet töltöttem a Pesti Hírlapnál, de a végéről nem szeretnék beszélni.

A Pesti Hírlap a múlt héten azzal keltett feltűnést, hogy az előválasztási kampány hajrájában két, kolumnás korábbi idézetet tett címlapjára Márki-Zay Pétertől arról, hogy a gyerekeket nyitott kézfejjel lehet megütni, illetve hogy ellenzi az abortuszt és a válást. Kedden ugyanakkor Dobrev Klára mosolygott a címlapon azzal a szöveggel, hogy Szívvel, lélekkel kormányozna. Ebből Márki-Zay azt a következtetést vonta le, hogy Rogán Antal is beszállt Dobrev kampányába. (A lap kiadója jelenleg Milkovics Pál és Schabi Michaeli izraeli-grúz üzletember közös vállalkozása, az utóbbi korábban elismerte, hogy jóban van a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetőjével.)

Megkérdeztük Piontól, hogy a távozásának van-e köze a Márki-Zay-idézetekkel megjelenő címlapokhoz, de erre nem kívánt reagálni, és megismételte korábbi válaszát. A lap hétfői impresszumában egyébként még Pion szerepelt főszerkesztőként, Aradi és Csider szerkesztőként.

Frissítünk!

A cikkünk publikálása után elértük Csider István Zoltánt, aki megerősítette, hogy a címlapok miatt távoztak. „Szakmailag vállalhatatlanok voltak azok a címlapok. Nem mi találtuk ki, nem a főszerkesztő ötlete volt” – nyilatkozta a 24.hu-nak, de többet nem kívánt elmondani.

A 444.hu a múlt héten arról írt, hogy állami hirdetések is megjelentek a lapban.

Milkovics Pált is elértük, de nem kívánt az ügyben nyilatkozni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik