Belföld

Háromszáz internetes vásárlót csapott be egy bűnszervezet

Hamarosan vádat emelhetnek annak a bűnszervezetnek a tagjai ellen, akik közel  háromszáz embert vertek át az interneten. A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint közel 11 millió forintos kár érte a sértetteket, akik különböző műszaki cikkeket, telefonokat, játékkonzolokat és más termékeket akartak vásárolni. A megadott számlaszámra kifizették a kért összeget, az eladó azonban elérhetetlenné vált.

A szekszárdi rendőrök nyomozásba kezdtek a feljelentések után és országos koordináció során kiderült, hogy az ország teljes területén vannak sértettek, akiket hasonló módszerrel vertek át. A nyomozók feltérképezték az elkövetői kört, és kiderítették, hogy a banda vezetője, a 36 éves budapesti L. Tibor csaknem 300 vásárlót csapott be az interneten pár hónap alatt.

A férfi ellen elfogatóparancs volt érvényben, mert nem vonult be a börtönbe, miután jogerősen elítélték egy hasonló bűncselekmény miatt. Hónapokig bujkált a rendőrök elől, míg végül a szekszárdi nyomozók elfogták. L. Tibort 277 rendbeli bűnszövetségben elkövetett csalás és vétség miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd börtöne vitték.

A férfinak öt bűntársa is volt. Egy 47 éves gyáli férfi 274, felesége pedig 164 alkalommal segédkezett a csalásokban. Egy 27 éves nagymarosi és egy 39 éves romhányi lakos is benne volt a buliban, nekik 92 rendbeli bűnszövetségben elkövetett csalás és vétség miatt kell felelniük.

Hatodik társuk, egy 33 éves vásárosnaményi nő a pénz tisztára mosásában segédkezett, ezért ellen pénzmosás miatt emelhetnek vádat. Az L. Tibor vezérletével lefülelt banda közel 11 millió forintot csalt ki a jóhiszemű vásárlóktól. A szekszárdi rendőrök lépéseket tettek az elcsalt vagyon visszaszerzésére is. A szekszárdi rendőrök befejezték a nyomozást, a keletkezett közel 14 ezer oldalnyi iratot pedig továbbították az ügyészség felé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik