Belföld

Vádat emeltek a férfi ellen, aki vascsővel és késsel támadt a riválisára Kecskeméten – videó

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Felfegyverkezve elkövetett garázdaság és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki márciusban féltékenységből vascsővel megütött és megkéselt egy férfit az egyik kecskeméti áruház parkolójában.

A férfi haragos viszonyban volt a másik férfivel, mert féltékeny volt rá. Az ominózus reggel egy kecskeméti áruház parkolójában találkoztak, ahova mindketten autóval érkeztek.

A főügyészség tájékoztatása szerint a vádlott nyomban kiszállt az autójából, majd többször is megütötte a vezetőülésben ülő másik férfit, majd visszaült a saját autójába. Ekkor a sértett is kiszállt egy rövid baseballütővel. A vádlott ekkor elindult a gépkocsijával, majd a másik sofőr gépkocsiját körbeautózva megpróbálta az autója mellett álló sértettet odaszorítani a két kocsi közé. A sértettnek azonban sikerült ezt elkerülni.


A sértett ezután visszaült gépkocsija vezető ülésébe, a terhelt pedig egy rövid kör megtétele után nekihajtott a sértett autójának. Az ütközés után a vádlott ismét kiszállt, majd kivett egy vascsövet a csomagtartóból. Ezt követően odarohant a sértett autójához, majd legalább tízszer megütötte a vascsővel, s egy késsel combon szúrta.

A sérült férfinek ekkor sikerült ellöknie a gépkocsijától a támadót, majd az autóból kiszállva rásózott hármat a vállára és a hátára a baseballütővel. A vádlott ekkor a vascsővel többször is a sértett feje felé ütött, aki visszamenekült a kocsijába. A vádlott ezután elhajtott a helyszínről. A megsérült férfi nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, de súlyosabb sérülések is kialakulhattak volna.

Az ügyész letöltendő börtönt kért a felfegyverkezve elkövetett garázdasággal, és súlyos testi sértés kísérletével vádolt férfira.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik