Belföld

A vártnál nagyobb lesz a novemberi nyugdíjemelés

Orbán Viktor / Facebook
Orbán Viktor / Facebook
Megjelent a Magyar Közlönyben a rendelet a 80 ezer forintos nyugdíjprémiumról és a kiegészítő nyugdíjemelésről.

Az Orbán Viktor által aláírt, a nyugdíjemelés kompenzációjáról szóló rendelet szerint november 1-jétől (január 1-jei visszamenőleges hatállyal) 1,2 százalékkal kell emelni a nyugellátásra és nyugdíjszerű ellátásra jogosultaknak.

Az e rendelet alapján emelendő, 2021. novemberre járó ellátásokat a jogosultak számára már emelt összegben kell folyósítani.

A csütörtöktől hatályos rendelet szerint a január–október hónapokra járó emelés összegét, illetve a tizenharmadik havi nyugdíjra vagy tizenharmadik havi ellátásra való jogosultság esetén az arra járó emelés összegét a novemberre járó ellátással egyidejűleg, egy összegben, hivatalból kell folyósítani.

Hivatalossá vált az is, hogy idén, egyszeri alkalommal, a magyar gazdaság kiemelkedő teljesítményére tekintettel novemberben 80 ezer forint nyugdíjprémiumot fizetnek egységesen, tehát arra a legalacsonyabb összegű nyugdíjban részesülők is jogosultak.

Ezt korábban Orbán Viktor az állami rádióban már bejelentette, amikor jelezte, 435 ezer embernek 80 ezer forintnál kevesebb lett volna a nyugdíjprémiuma, de azt egységesen megkapja mindenki.

A Portfólió szerint a visszamenőleges nyugdíjemelés mértéke viszont meglepetés, mert a januári kötelező 3%-os emelést a kormány két lépcsőben összesen 1,8 százalékkal pótolja ki az elszálló infláció miatt.

A visszamenőleges hatályú, 1,2%-os emelés lényegesen meghaladja a várakozásokat és azt a mértéket, ami a törvényből szigorúan következne.

A korrekciót ugyanis az első nyolchavi infláció, valamint a már végrehajtott nyugdíjemelés (3,6%) különbözetéből kell levezetni. Augusztusban az első nyolchavi infláció 4,3% volt, ami alapján arra lehetett számítani, hogy kompenzáció 0,7 százalékpont lesz, amihez képest ez a pótólagos nyugdíjemelés jóval nagyobb, gyakorlatilag a kormány 4,8%-os idei éves inflációig kompenzálta a nyugdíjasokat.

Kapcsolódó
Öt és félszer annyi pluszpénzt kapnak a nyugdíjasok most, mint az előző választás előtt
A 2022-es parlamenti voksolásig 311 milliárd extra kifizetés jöhet a nyugdíjasoknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik