Belföld

Késsel támadt az alvó gyerekre és családjára, vascsővel kergették el

Getty Images
Getty Images

Vádat emelt a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség azzal a férfival szemben, aki késsel támadt a volt élettársa családjára idén januárban. A vádirat szerint a férfi többször bántalmazta, illetőleg fenyegette a volt élettársát, ami miatt a nő idén januárban anyaotthonba távozott.

Erről azonban a vádlottat nem tájékoztatta, aki részben ebből az okból is adódóan felkereste volt élettársa testvérét az egyik megyebeli faluban. A férfi az egyik januári este megjelent ittasan a sértett családnál és kérte, hogy ott alhasson. Az élettársával történő szakítást feldolgozni nem tudó férfi kérését elutasították, azonban tartva attól, hogy visszatér, becsukták és lelakatolták a kaput, valamint a kutyát is elengedték.

A terhelt többször is hívogatta a volt élettársa testvérét, aki közölte vele, hogy a testvérével való kapcsolatnak vége van, és hagyja őket békén. A vádlott ezután elhatározta, hogy visszamegy a családhoz és beváltja a fenyegetéseit.

Nem sokkal éjfél előtt a szomszédos ingatlanon keresztül bemászott az udvarba, majd a lakóházba ment. Az ingatlanban a vádlott testvére, annak élettársa és közös gyermekük egy ágyban aludtak. A férfi az ágyhoz lépett, majd azt kiáltotta a sértettek felé, hogy „Megölöm a fiadat, meghaltok”, majd egy késsel az alvó gyermekkorú felé szúrt.

A gyermek édesapja a kiabálásra felébredt, és egy reflexszerű mozdulattal felfogta a szúrást, míg a gyermek édesanyja kirántotta a kiskorút az ágyból. A vádlott ekkor többször is az ágyban még ülő-fekvő helyzetben levő édesapa felé szúrt. A támadásnak akkor lett vége, amikor az édesanya kiabálására a másik szobában alvó egyik hozzátartozó felébredt, pokrócot dobott a támadó fejére, és egy vascsővel elkergették a házból.

A megszúrt sértett élete közvetlen veszélyben volt, azt csak a helyszínen tartózkodó hozzátartozók vérzéscsillapítása, valamint az időben kiérkező orvosi segítség és életmentő beavatkozás mentette meg. A főügyészség több ember, részben 14. életévét be nem töltött, részben védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés kísérlete miatt emelt vádat a férfi ellen.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik