Belföld

Letartóztattak egy férfit, aki úgy megverte a várandós feleségét, hogy a nő elvetélt és majdnem elvérzett

Letartóztatta a Budakörnyéki Járásbíróság azt az életveszélyt okozó testi sértéssel gyanúsított férfit, aki féltékenységből esett a várandós feleségének szilveszterkor. A nő elvetélt és majdnem elvérzett a kórházban.

A  Budapest Környéki Törvényszék tájékoztatása szerint a férfi alkoholt fogyasztott az ominózus napon. A felesége nem ivott szeszes italt, mivel terhességének a harmincadik hetében járt. Éjfél körül hazafelé tartottak, amikor a gyanúsított féltékenység miatt arcon ütötte a nőt, majd a hasát bántalmazta.

Emiatt az asszony a földre esett, ahol a férfi tovább folytatta a cselekményt. Később megfenyegette a feleségét, hogy ha az esetről bárkinek is szól, akkor ismét bántalmazni fogja.

Mivel a nő az őt ért ütések miatt rosszul lett, kórházba kellett szállítani, ahol elvesztette a gyermekét, a vetélés miatt jelentkező erős vérzés miatt pedig közvetett életveszélyes állapotba került, írja a bíróság.

Mivel a gyanúsított nem a bejelentett lakhelyén tartózkodik, hajléktalan életmódot folytat és a megélhetését alkalmi munkákból fedezi, így szabadlábon hagyása esetén fennáll vele szemben a szökés, elrejtőzés veszélye. Mindemellett az ügyészi indítvány szerint a nyomozás érdekeire, a terhelt személyi és családi körülményeire, illetve a büntetőeljárás során tanúsított magatartására figyelemmel a jelenléte csak a letartóztatásával biztosítható.

Az ügyben eljáró nyomozási bíró egyetértett az ügyészség indítványával és letartóztatta a férfit. A  döntést az ügyész, a gyanúsított és a védője is tudomásul vette, így a végzés végleges és végrehajtható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik