Belföld

Megvan, kit támogat a Jobbik az előválasztás második fordulójában

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Összeült hétfőn a Jobbik elnöksége, hogy megvitassák, kit támogatnak az előválasztás második jordulójában. Jakab Péter kora délután a Facebookon jelentette be a döntést, amely szerint

benneteket, választókat

fognak támogatni. Jakab a posztjában azt írta, továbbra is tartják magunkat az előválasztás és az összefogás szellemiségéhez, azaz azt a jelöltet fogják „teljes mellszélességgel” támogatni akit a választók megneveznek, a döntésükben pedig, mint írja, nem kívánják befolyásolni őket.

Ne azért szavazzatok valakire, mert én azt mondom, hanem azért, mert őt tartjátok a legjobb, legfelkészültebb, legalázatosabb jelöltnek

– fogalmazott a Jobbik elnöke. Jakab egyben arra kérte a miniszterelnök-jelölteket: ne egymással szemben határozzák meg magukat, ne a másikat támadják, „mert azzal a másik szavazótáborát is támadják”. A pártelnök felhívta a talpon maradt jelöltek figyelmét, hogy széthúzás helyett őrizzék meg az összefogást, amelyet az elmúlt években a szereplők felépítettek.

Jakab az előválasztás első fordulóban a szavazatok bő 14 százalékát  hozta el, így a második fordulóba már nem jutott be. A pártelnök bejelentése nem volt teljesen váratlan, mert két nappal ezelőtt szintén a Facebookon a talpon maradt  jelölteknek címezve azt a kérdést tette fel:

Mi lenne, ha nem egymás ellen fognánk össze, hanem Orbán ellen?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik