Belföld

Vádat emeltek egy érdi állatkert üzemeltetője ellen

ügyészség
ügyészség

Az Érdi Járási Ügyészség természetkárosítás bűntette miatt vádat emelt egy férfi ellen, aki engedély nélkül, a hatóság tiltása ellenére magánállatkertet tartott fenn – közölte pénteken az ügyészség.

A vádirat rövid ismertetése szerint az elkövető korábban engedély nélkül kialakított és a nagyközönség számára megnyitott Érden egy magánállatkertet, amelyben oroszlánokat, pumákat, tarajos sült, sarki rókákat és egyéb állatokat tartott. Ezek közül több is veszélyes, különösen veszélyes és természetvédelmi szempontból jelentős állatfajok közé tartozott.

2017-ben  ellenőrzést tartottak az ingatlanon, majd a szükséges engedélyek hiánya miatt azt bezáratták. Emellett az illetékes hivatal még ugyanebben az évben az oroszlánokat, pumákat, tarajos sülöket el is kobozta – írták.

Ezután az elkövető 2018-ban „állatsimogató” kialakítása érdekében kért és kapott is állásfoglalást a szakhatóságtól. Abban kioktatták, hogy ahhoz milyen okiratokra van szüksége és arra is, hogy oda veszélyes állat nem helyezhető el.

A férfi 2018 áprilisában – továbbra is engedély nélkül, illetve a korábbi hatósági tiltás ellenére – ismét megnyitotta az állatkertet, ahol még ugyanebben a hónapban hatósági ellenőrzést is tartottak és ismét több oroszlánt, tarajos sült, sarkirókát és más fajta állatokat találtak. 2019-ben aztán, részben természetes szaporulat eredményeként, részben vásárlással további hét oroszlán került a területre.

A közlemény szerint az elkövető a szükséges szakhatósági engedélyekkel nem rendelkezett sem az állatok tartására sem azoknak a nagyközönség részére történő bemutatására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik