Belföld

Puszta kézzel halálra vert egy embert, 3 év 8 hónapot kapott

Három év nyolc hónap börtönre és négy év közügyektől eltiltásra ítélte a Tatabányai Törvényszék azt a férfit, aki tavaly áprilisban puszta kézzel vert halálra egy embert Tatabányán. Az ítélet nem jogerős, mert az ügyész súlyosbításért, míg a vádlott és a védője felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett.

A bírósági tényállás szerint a közepes-súlyos fokú alkoholos befolyásoltság alatt lévő terhelt Tatabányán italozott és munkáról beszélgetett három férfivel. A férfi ekkor közölte az egyikükkel, hogy nem fog neki munkát adni. Ezt követően a férfi elment, majd öt perccel később a későbbi áldozattal érkezett vissza.

Az alkoholos befolyásoltság alatt lévő sértett trágár módon szidalmazni és fenyegetni kezdte az elkövetőt. Fellépésére a vádlott nem reagált, a sértett ennek ellenére ököllel arcon vágta. Az ütéstől a vádlott elvesztette az egyensúlyát és nyolc napon belül gyógyuló arcérülést szenvedett.

Ezt követően a vádlott egy hirtelen, gyors mozdulattal a tőle 3-4 méterre lévő, további fenyegető kijelentést, mozdulatot nem tévő személyhez lépett, és azért, hogy az őt ért sérelmet megtorolja, könyökkel, nagy erővel arcon ütötte. A megütött ember fejjel a kőtámfalhoz, majd a földre esett.

A vádlott a már földön fekvő, magatehetetlen, így védekezni nem tudó sértett bántalmazását folytatta, és még legalább három alkalommal, nagy erővel, ököllel arcon ütötte. A sértett a bántalmazás következtében a helyszínen meghalt, halálát az arc és a koponyaalap csontjainak töréséből származó vér belélegzése okozta, amelynek következtében a légútja elzáródott és megfulladt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik