Márton Neményi /24.hu
Belföld

Elítélték két kamupárt esztergomi embereit

Felfüggesztett börtönre és pénzbüntetésre ítélt a bíróság két férfit, akik még 2018-ban az országgyűlési választáson hamisított ajánlóívekkel vetette magát nyilvántartásba — írta az MTI a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség vezetőjére hivatkozva. Reszl Ildikó főügyész közleményében azt írta, a választás rendje elleni bűntett és költségvetési csalás miatt indult büntetőügyben a két férfi mellett négy nővel szemben is vádat emelt korábban az ügyészség.

Az ismertetett tények alapján a két férfi a 2018-as országgyűlési választáson Komárom-Esztergom megye 2. számú választókerületében, egyéniben országgyűlési képviselőjelöltként szeretett volna indulni, de nem tudták összegyűjteni még a szükséges 500 ajánlást sem, ezért négy nő segítségével olyan ajánlóíveket adtak le, amelyen olyan állampolgárok adatai és aláírásai is szerepeltek, akik nem adtak ajánlást a jelölteknek.

Az így meghamisított ajánlóíveket vagy maga a jelölt, vagy egy általa felkért ember írta alá aláírásgyűjtőként. A két férfi így jogosulatlanul kapta meg az egymillió forintos állami támogatást – tette hozzá a főügyész.

Közlése szerint a Tatabányai Törvényszék az egyik képviselőjelöltet előkészítő ülésen – az ügyészség indítványának megfelelően – felfüggesztett börtönre és pénzbüntetésre ítélte, a négy nő közül hármat – szintén az előkészítő ülésen – pénzbüntetésre ítélt, negyedik társukat pedig próbára bocsátotta. Az ő ítéletük jogerős.

A másik képviselőjelölttel szemben tárgyaláson hozott ítéletet a törvényszék, és az ügyészi indítványnak megfelelően őt is felfüggesztett börtönre és pénzbüntetésre ítélte, azonban a vádlott és védője fellebbezett, az ügyészség pedig három nap gondolkodási időt tartott fenn, így ez az ítélet még nem jogerős.

Mint azt a 24.hu még a vádemelés szakaszában megírta, a legfőbb ügyész Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd képviselőjének írásbeli választ igénylő kérdésére elárulta, hogy a 2018-as választási csalások miatt az Összefogás Párt, illetve a Családok Pártja nevű formáció esztergomi emberei az ügy érintettjei.

Kapcsolódó
A szemünk előtt csalják el a választást
Két és fél milliárd forint kampánytámogatást kaphatnak a kamupártok. Egy részük már most az eltűnésre készül: üres telekre és üdülőbe bejelentett pártot is találtunk a listát állítók között. Legalább 16 körzetben rokonok indultak egymás ellen.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.