Belföld

Joseph Pulitzer-emlékdíjat kapott a HVG újságírója, Dezső András

Dezső András, a HVG oknyomozó újságírója kapta idén a Joseph Pulitzer-emlékdíjat, Győrffy Miklós pedig posztumusz kapta meg az elismerést – derül ki a Joseph Pulitzer-emlékdíj Alapítvány közleményéből.

A díj odaítélésnek indoklásában elhangzott, hogy Dezső András író, újságíró, a HVG munkatársa ”sok mindent tud, ami a szakmában fontos, információkat szerezni, forrásokat védeni, titkot tartani, színesen írni, vagy éppen munkatársakkal kooperálni, mindegyik fontos erény. De talán az a legfontosabb képessége, hogy amennyiben valamit a fejébe vesz, azt biztosan végigcsinálja, és azt biztosan jól csinálja végig. Kétszer nyerte el a legjobb oknyomozó újságíróknak járó Göbölyös Soma-díjat, rendszeresen publikál az alvilágról, a titkosszolgálatokról, és az olvasó nem is érti, hogy miként képes ilyen alakokhoz, kémekhez, bűnözőkhöz, rendőri vezetőkhöz közel kerülni. Mindezt valami egészen pazar kívülállósággal, rácsodálkozó bölcsészbájjal teszi, ezáltal senki nem ellenséget, ellenfelet lát benne, hanem egy olyan kezdőt, akit ki lehet okosítani, akinek el lehet mondani a tutit. Több tényfeltáró írását a nemzetközi sajtóban is szemlézték, az a fajta alaposság, ami talán a nagy angolszász újságírói teljesítményekre jellemző, itthon kevesek sajátja.”

A díj hazai történetében előszőr került sor posztumusz elismerés átadására: a Kuratórium korábbi tagjának, a 2020. április 23-án elhunyt Győrffy Miklósnak ítélte a Pulitzer-emlékdíjat. Győrffy Miklós több mint harminc éven át a Magyar Rádió munkatársa volt, ahol olyan műsorokban dolgozott, mint a Krónika, a 168 Óra, a Vasárnapi Újság, a Bagoly és a Gondolat-jel, a Magyar Televízió munkatársaként pedig olyan műsorokban volt látható, mint a Stúdió, a Hírháttér, a Napzárta, a Kincsestár vagy a Szólás szabadsága. Laudációjában pályatársa, közeli barátja, kollégája Rangos Katalin méltatta. A kurátor hangsúlyozta: „Semmi sem szomorúbb, mint posztumusz díjat átadni Győrffy Miklós életművéért. És senki sem érdemelné meg inkább nála.”

A Pulitzer-emlékdíjat 1989-ben a magyar származású Paul A. Fábry és a Magyar Hitelbank Rt. alapította a nyomtatott és az elektronikus sajtó képviselő számára Joseph Pulitzer magyar származású amerikai sajtómágnás családjának kizárólagos engedélyével. A kuratórium elnöke Kepes András, jelenlegi tagjai Bárándy Péter, Brückner Gergely, Javorniczky István, Martin József és Rangos Katalin.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.