Belföld

Olyan idézet terjed Novák Katalintól Orbán Ráhel költözésével kapcsolatban, amit a miniszter sosem mondott

Azok a fiatalok, akik ennyi segítség után mégis elhagyják Magyarországot, meg is érdemlik sorsukat, hisz elárulják Hazájukat, Kormányukat, amely mindent megtett értük. Fogalmazhatnék úgy is, hogy szüleik nem nevelték őket magyar identitásra, ez pedig nem más, mint hazaárulás. Ennyi segítséget sehol nem kapnak a világon, tehát pusztán kalandozásra vágynak egy jobb élet reményében

– ez az idézet terjed Novák Katalinnak tulajdonítva a Facebookon azzal kapcsolatban, hogy Orbán Ráhel és családja a hírek szerint Spanyolországba költözött. A Hvg.hu utánajárt, tényleg mondott-e ilyet a miniszter 2019-ben, és arra jutottak, hogy sosem hangzott el ilyen.

Az idézetet még a Momentum miniszterelnök-jelöltjének, Fekete-Győr Andrásnak a Facebook-oldalán is megosztották, de később javították egy másik idézettel, Fekete-Győr pedig elismerte a tévedést a Népszavának. 

Novák Katalin ezt írta az idézetről:

a napokban több olyan mondatot is a számba adtak, amit soha nem mondtam (nem életszerű a pedagógusok béremelése, szégyelljék magukat azok a fiatalok, akik elhagyják az országot). Hiába korrigálták ezeket, úgy látom, hogy nagyon sokan vannak, akik ezeket megosztják, továbbadják. Megköszönöm mindenkinek, aki nem partner a hamis, valótlan állítások terjesztésében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik