A következő élő közvetítés része Miniszterelnök-jelölti vita: Karácsony kimondta, hogy nem Tóth Csabát támogatja

Dobrev: A járványkezelés volt az utolsó csepp

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

A vita elkezdődött, az első pont a járványkezelésről szól. Dobrev Klára kezd, azt mondta, azért indult miniszterelnök-jelöltnek, mert a kormány járványkezelése volt az utolsó csepp. Két mondat után viszont áttért arra, hogy a Fidesz mennyit adott a saját vállalkozóinak.

Karácsony arról beszél, hogy mit tettek a járvány alatt, és szerinte Budapesten volt a legkisebb a többlethalálozás. Azt is elmondta, hogy a kormány még arról beszélt, hogy nem kell maszkot hordani, amikor Budapesten már bevezették, és elsők voltak a látogatási tilalom bevezetésével. A főpolgármester szerint ők kényszerítették rá a kormányt a harmadik oltás bevezetésére is.

Márki-Zay arról kezdett beszélni, hogy szerinte, ha Szijjártó nem lélegeztetőgépekre költ pénzt, hanem tesztekre, ma nem nálunk lenne a második legmagasabb a népességarányos halálozás a világon. Ez egyébként néhány nappal ezelőttig volt csak igaz, azóta beelőzött minket Bosznia-Hercegovina.

Jakab szerint rendezni kell az egészségügyi dolgozók bérét, és szerinte mindenkinek a saját joga eldönteni, hogy mit kezd a saját testével. Ezt arra mondja, hogy az állam biztosítson mindenkinek ingyenes tesztet.

Fekete-Győr szerint nincs szükség lezárásokra, minél több magyar embert kell beoltani. Azt mondja, hogy azoknak a mozgását kell csak korlátozni, akik nem vették fel az oltást.

A vita kicsit döcögősen indul, a jelöltek sem érzik még annyira a helyzetet.

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik