Belföld

Elkezdték a Velencei-tó vízpótlásának előkészületeit

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság elkezdte a Velencei-tó vízpótlásának előkészületeit – tudta meg a Hvg.hu Siklós Gabriellától, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivőjétől. Ennek első lépéseként elkezdték leüríteni a Zámolyi-víztározó vizét, amit egyelőre a Pátkai-víztározóba engednek át.

A lap emlékeztet, hogy a Velencei-tó vízszintje nyáron kritikusan alacsonyra süllyedt, és a víz oxigéntartalmának csökkenése komoly halpusztulást okozott. Többen azonnali vízpótlást sürgettek, de voltak olyan szakértők, akik nem voltak biztosak benne, hogy mindig a vízpótlás lesz a megoldás.

A Hvg.hu azt írja, a vízügy tervei szerint október során összesen közel másfélmillió köbméter vizet kormányoznak át a Pátkai-víztározóba a hónap végéig, eközben a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) lehalássza a Zámolyi-víztározót. Azt azonban nem tudni, hogy mikor és mennyi víz kerül a tóba, sok függ például az időjárástól és hogy a hideg idő beköszöntével milyen mértékben javul a tározók vízének minősége.

A Pecaverzum a Mohosztól azt az információt kapta, hogy a Pátkai-víztározóban lévő halak becsült össztömege 800 mázsa körül lehet, és ebben még nincs benne az inváziós fajnak számító ezüstkárász. Dérer István főigazgató tájékoztatása szerint a lehalászott halak különböző horgászvizekbe kerülnek, a hálóba kerülő keszegeket viszont teljes egészében áttelepítik a Velencei-tóba. A szakportál hozzátette: nyár folyamán 110 mázsa hal pusztult el és a folyamat még mindig tart.

Kapcsolódó
Lélegeztetésre szorul a Velencei-tó?
Összetett ok vezethetett az oxigénhiányhoz, ami halpusztulást okozott a Velencei-tóban: a sekély víz rendkívül sérülékeny, aggasztó módon ki van szolgáltatva a környezeti és emberi hatásoknak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik