Belföld

Elítélték a férfit, aki jégkásába kevert kálium-kloriddal akarta megölni a volt barátnőjét

Három év börtönre és három év közügyektől eltiltása ítélte a Szolnoki Törvényszék azt az ötvenes éveiben járó jászapáti férfit, aki málnás jégkásába kevert kálium-kloriddal próbálta megölni a volt élettársát.

A vádirat szerint a nő magához szerette volna kötni a férfit, ezért körülbelül egy évtizeddel ezelőtt elhitette vele, hogy nagyobb vagyont örökölt. Még egy valótlan tartalmú végrendeletet is mutatott a férfinak, azért, hogy elhiggye neki, hogy valóban létezik az örökség.

A férfinak 2018 decemberében anyagi gondjai adódtak, ezért pénzre lett volna szüksége. Nem tudta, hogy nem is létezik az örökölt vagyon, ezért az általa hitt örökség megszerzése érdekében elhatározta, hogy megöli a barátnőjét. A férfi kálium-kloriddal kívánta megmérgezni a párját, amely nagy mennyiségben az emberi szervezetben szívmegállást, és így halált is okozhat.

A férfi egy teáskanálnyi kálium-kloridot két dl-es pohárban összekevert málnaszörppel és vízzel, majd a keveréket lefagyasztotta. Az így elkészült jégkásával másnap megkínálta a nőt, aki azonban a kóstolást követően nem volt hajlandó mindet elfogyasztani, mert a jégkása rossz ízű és maró hatású volt.

A nő szervezetébe jutott anyag, de még az egész pohár jégkásában lévő szer sem okozhatta volna a nő halálát, mert a férfi elmérte a dózist. A bíróság 3 év fegyházra ítélte a férfit előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés kísérlete miatt. Az ügyészség súlyosításért, a vádlott és védője elsődlegesen felmentésért, másodsorban enyhítésért fellebbezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik