Belföld

Léccel szúrta szájon az ismerősét egy férfi Kiskunhalason

Felfegyverkezve elkövetett garázdaság és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Kiskunhalasi Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki egy évvel ezelőtt szájba szúrta az ismerősét egy korábbi konfliktus miatt.

A vádirat szerint a többszörösen büntetett előéletű férfi egy kiskunhalasi csárdából jött kifelé, amikor egy régi konfliktus miatt összeszólalkozott az egyik ismerősével. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint vádlott a vita hevében rátámadt a másik férfire, majd dulakodni kezdtek. A dulakodásban a sértett válla úgy kificamodott, hogy nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.

Ezután a sértett távozott a helyszínről, de a terhelt felkapott egy kétméteres lécet és utánament. Öléssel fenyegette, majd miután utolérte, felé szúrt a léccel. A szúrás az ismerős száját találta el, ami ettől erősen vérezni kezdett. A vérző férfi egy közeli boltba menekült, ahol segítséget kért. A sértettnek a szúrás miatt nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülése keletkezett.

A járási ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság mellett súlyos testi sértéssel is vádolja a más ügy miatt amúgy is letartóztatásban lévő férfit. Az ügyész végrehajtandó börtönt, valamint közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta vele szemben.

A férfi a bűncselekményeket három felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt követte el, ezeknek az elrendelését is kérték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik