Belföld

Kaposvári József-díjat kapott a 24.hu szerkesztősége

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
A 40 évesen elhunyt cipészről elnevezett Kaposvári József-díjat azok kapják, akik szűkebb vagy tágabb környezetükben példamutató tevékenységükkel segítik mindazokat, akik rászorulnak.

Amikor megismertem, éppen rákos gyerekeknek készített cípőt

– mesélte Kaposvári Józsefről Papp Róbert, az elhunyt cipészről elnevezett stúdió alapítója-programigazgatója a díjátadón, amelyen tizenöt elismerést adtak át. Az indoklás szerint olyanoknak, akik „szűkebb vagy tágabb környezetükben példamutató tevékenységükkel segítik mindazokat, akik rászorulnak – nemtől, kortól, társadalmi beágyazottságtól és más adottságtól függetlenül”.

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Azaz a döntéshozók szerint a névadó szellemiségének megfelelően dolgoznak. A mozgásában korlátozott Kaposvári József ugyanis élete során ott segített a rászorulókon, ahol tudott: a szegényeknek cipőt, a gyerekeknek játékot adott, másoknak tanulási lehetőséget biztosított. A mesterember Magyarcsanádon cipőjavítással kezdte karrierjét, később Makón nyitotta meg a „Kipi-Kopi” cipőjavító műhelyt, majd 2015-től már Budapesten is árulta a termékeit. 2017-ben, 40 évesen, váratlanul halt meg.

A mélyszegénységben élőket támogató és fejlesztő prigram 2018-ban vette fel a nevét, hogy így tisztelegjen „Az ország cipésze”-ként ismert szakember előtt. A Kaposvári József Stúdió elsősorban Pesterzsébet hátrányos helyzetű lakosait megcélzó fejlesztőprogram, amely különféle területeken nyújt segítséget a programban résztvevők számára 2017 tavasza óta. A projektet az említett Papp Róbert és Jónás Tímea egészségügyi tanácsadó koordinálja.

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Ottrubay Wolf Ágnes, a Vis Fontis Egyesület elnöke társaságában ők adták a díjakat a Pesterzsébeten rendezett, megható pillanatokat is hozó esten, amelyen Szabados Ákos polgármester és Hiller István, az Országgyűlés alelnöke is köszöntötte a vendégeket. A 24.hu mellett elismerést kapott Izsák-Ndiaye Rita ENSZ-diplomata, Hajnis Annamária, Harcsa Zoltán korábbi ökölvívó olimpikon, Horváth József rákkutató, Joka Daróczi János újságíró-szociálpolitikus, Kadarkai Endre riporter, Kunhegyesi Ferenc festő, Lukács Adorján bokszedző, Mészáros Antónia, az UNICEF ügyvezető igazgatója, Oláh Gergő énekes, Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat vezetője, az RTL Klub Házon kívül című műsorának szerkesztősége, tovább az MTVA P’amende című műsorának szerkesztősége.

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

És akik közülük ott voltak a gálán, mind állva tapsoltak, amikor a tizenötödik díjazott, a balesete nyomán tolókocsiba kényszerült Sárközi Richárd korábbi X-faktor-győztes énekelt. Mellettünk többeknek folyt a könnye is. Ennél is volt azonban meghatóbb jelenet: az eseményen megjelent ugyanis Kaposvári József édesanyja, akit Papp Róbert virágcsorokkal köszöntött a fiáról elnevezett díj átadóján.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik