Belföld

Bilincsben akart megszökni a bíróságról egy román fogvatartott

Szökni próbált egy román állampolgár a tárgyalása elől a Győri Járásbíróságról szerdán. A Győri Törvényszék közleménye szerint a férfit a letartóztatása érdekében vitték a bíróságra, mert a gyanú szerint 26 illegális bevándorlót akart Ausztriába szállítani.

A fogvatartott kirántotta a vezetőszárat az őt kísérő rendőr kezéből, majd a főlépcsőn keresztül próbált kijutni az épületből. Az egyik első emeleti irodában dolgozó tisztviselő észrevette, hogy bilincs csörög és fut valaki le a lépcsőn, „fogjátok meg” felkiáltással segítségért kiabált és a szökésben lévő fogvatartott után futott.

A román férfit a bíróság teremőrei kapták el földszinti kijáratnál. A járásbíróság a szökési kísérlet után elrendelte a férfi letartóztatását, amelyet a gyanúsított tudomásul vett, így az végleges.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság három nappal ezelőtt azt közölte, hogy a férfi egy lengyel rendszámú kisteherautóban szállította a magukat bangladesi, indiai, pakisztáni és afgán állampolgárnak valló külföldieket, akik sem személyazonosságukat, sem magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni.

A rendőrök az M1-es autópályán Nagyszentjános közelében állították meg az autót, amely Ausztriába tartott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik