Belföld

Életveszélyes állapotban van a fiával összevert borsodnádasdi férfi

Gyanúsítottként hallgatták ki rendőrök azokat a férfiakat, akik úgy megverték a fiával lévő ismerősüket Borsodnádasdon, hogy életveszélyes sérülése keletkezett. Értesüléseink szerint egy régóta elhúzódó vita miatt támadtak rájuk.

A helyi férfi a fiával és az egyik munkatársával utazott haza busszal pár nappal ezelőtt. Amikor este tíz körül leszálltak a buszról, akkor az apát és a fiát is bántalmazni kezdte három férfi.

A 38 éves férfinak a bántalmazás következtében súlyos, életveszélyes koponyasérülése, míg fiának könnyű sérülései keletkeztek. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság életveszélyt okozó testi sértés megalapozott gyanúja miatt hallgatott ki két férfit a támadók közül.

Közben az Ózdi Rendőrkapitányság is büntetőeljárást indított a verekedéssel kapcsolatban csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, s már mind három férfit ki is hallgatták.

Úgy tudjuk, hogy az egyik támadó beismerte a bántalmazást, egy másik pedig azt állította, hogy ott sem volt a helyszínen a bűncselekmény elkövetésekor. A harmadik gyanúsított elismerte ugyan, hogy ott volt a helyszínen, de azt mondta, hogy nem nyúlt senkihez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik