Belföld

Agyba-főbe vert két embert, majd eldicsekedett vele a kocsmában – barátnője végignézte a verést

police.hu
police.hu

Őrizetbe vették a tolnai rendőrök azt a 44 éves bogyiszlói férfit, aki minden előzmény nélkül verte össze pár nappal ezelőtt az ismerőseit, közölte a rendőrség honlapján a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság.

Azt írják, hogy a 44 éves helyi férfi bement a településen lévő egyik házába, ahol előbb ellökte, s oldalba rúgta az ott tartózkodó 52 éves nőt, majd odalépett a házban lévő 55 éves férfihoz, és agyba-főbe verte. A férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy kórházba vitték.

Értesüléseink szerint a férfi az egyik helyi kocsmában el is büszkélkedett tettével a történtek után. A nyomozó kétrendbeli súlyos testi sértéssel gyanúsították meg a férfi, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

A férfi nem ma kezdte a szakmát, már korábban is volt börtönben hasonló erőszakos bűncselekmény elkövetése miatt, és jelenleg is folyik büntetőeljárás ellene.

A bizonyítási eljárás során kiderült, hogy a bántalmazást a gyanúsított 48 éves barátnője is végignézte, és semmit nem tett annak érdekében, hogy megakadályozza a verést. A nyomozók ezért őt is gyanúsítottként hallgatták ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik