Belföld

Szexuális erőszak áldozata lett egy 13 éves lány Tiszaújvárosban

Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki földre tepert egy 13 éves lányt Tiszaújvárosban, majd erőszakoskodott vele. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szexuális erőszak miatt indított eljárást a 33 éves román férfival szemben.

A rendőrség tájékoztatása szerint a gyanúsított csütörtök délután támadt a lányra a Tiszaújváros és Sajóörös közötti útszakaszon. Megragadta az áldozatának a karjait, a földre lökte, majd szexuálisan erőszakoskodni kezdett vele. Egy arra járó bringás azonban szerencsére megzavarta a cselekménye közben, ezért elmenekült a helyszínről.

A rendőrök azonosították az elkövetőt, majd két a szolgálatból hazafelé tartó tiszaújvárosi körzeti megbízott, és járőr a nyílt utcán el is kapta a férfit. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki a férfit, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik